Jutalomtábort szervezett az Atomenergetikai Múzeum

Jutalomtábort szervezett az erőmű Atomenergetikai Múzeuma a Társadalmi Ellenőrző, Információs és Településfejlesztési Társulás településein élő hetedikes diákjai számára. A bentlakásos, térítésmentes, kétturnusú táborba azokat a fiatalokat választották ki az iskolák, akik érdeklődnek a természettudományi tárgyak iránt és tanulmányi eredményeiknek köszönhetően jutalomban részesülhettek. A szervezők gazdag programot állítottak össze a több mint ötven résztvevő számára: kerékpáron bejárva a várost megismerkedhettek Paks nevezetességeivel és a paksi atomerőmű számos látnivalójával. A a táborlakók Balatonfüredre és Tihanyba is ellátogattak, délutánonként pedig strand, este mozi szerepelt a programban.

Az idei múzeumi tábor célja volt, hogy az atomerőmű környezetében élő, a Duna mindkét oldaláról érkező fiatalok ismeretséget kössenek, és tartalmas időtöltés során közelebbről megismerjék a nukleáris létesítményt.