Körmendi centerrel erősített az ASE

Az már korábban eldőlt, hogy hiába elégedettek Jarrod Jones teljesítményével Pakson, az amerikai magas embert nem tudják megtartani. Így kerülhetett képbe a korábban Körmenden remek teljesítményt nyújtó 31 éves, 204 centis Zsarko Rakocsevics – adta hírül az ASE hivatalos lapja. A korábban a montenegrói válogatottban, a bolgároknál és Körmenden is pályára lépő center egy évre szerződött Paksra. Ezzel a négy légiós helyéből egy betöltésre került, Henry Dugat válaszára pedig továbbra is vár az ASE vezetése, írja a bb1.hu. Folyamatban van a légiósok keresése a kettes-hármas posztra is.

További hír a sportszeretőknek, hogy hétfőtől elindul a bérletek árusítása a Paksi FC-nél. A bérletek az NB I-es bajnoki mérkőzésekre, a Magyar Kupa meccsekre, valamint a PAKSI FC második csapatának NB III-as hazai találkozóira is érvényesek. A csapat jelenleg felkészülési mérkőzésekkel készül az idényre, a legutóbbin 1:1-es döntetlent játszott az NB II-es Szigetszentmiklóssal (SZTK). Az SZTK szünet előtt szerzett góljával a 90. percig vezetett, akkor a paksiak kezezés miatt megítélt büntetőből egyenlítettek.