Lakópark épülhet a Pollack Mihály utcában

Több alkalmas helyszín is van az atomerőmű-beruházásban és majdani üzemeltetésben részt vevő szakemberek otthonainak felépítésére, a legkézenfekvőbb és a legtöbb lakás befogadására alkalmas terület a Pollack Mihály utca beépítetlen oldala. Itt terveznek egy lakóparkot építeni. Süli János azt mondta, hogy a volt borkombinát, valamint a Gesztenyés úti társasházakkal szemben lévő terület is a kijelölt helyszínek között van. Paks város polgármestere szerint akár állami, önkormányzati forrás nélkül is felépülhetnek a lakások, mert már van befektetői érdeklődés.

Süli János kifejtette, hogy miután már 2009-ben megadta az Országgyűlés a felhatalmazást a paksi blokkok létesítésére, az önkormányzat is megkezdte a felkészülést. Több tanulmány született arról, hogy a városnak, térségnek milyen lépéseket kell tennie, de a munkaerő biztosításának, elhelyezésének témakörével a Lévai-projekt is foglalkozott.

A Pollack Mihály, a Domb utca, valamint a majdani elkerülő út által határolt területen nem társas-, hanem kertes ikerházakat építenének több utca megnyitásával, folytatásával. Itt akár 6-700 otthon is helyet kaphat. Az elképzelések szerint az új lakópark az építés idején szálláshelyül szolgálna, annak végeztével pedig. a szükséges felújítást követően az üzemeltető személyzet lakhelye lehetne. A polgármester kitért arra, hogy az erőmű biztonságos üzemeltetése érdekében a váltóműszakos személyzet zömét Pakson kell elhelyezni, mert az már bebizonyosodott, hogy például egy komoly havazás esetén Paksról zavartalanul el tudnak jutni a munkahelyükre, míg távolabbról ezt nem lehet garantálni. Ezzel együtt fontos, hogy nem cél, hogy Pakson helyezzék el az erőmű építésére a térségbe sereglő munkásokat, húzta alá a polgármester hozzátéve, hogy vannak nagyon jó adottsággal rendelkező települések, akár a megyeszékhelyek, amelyek közül több már „be is jelentkezett”.

Süli János beszélt az elkerülő útról is, amelynek építését régóta szorgalmazza a város. Az elképzelések szerint ez éppen az új lakópark mellett haladna el összekötve a nagydorogi és a cecei utakat. Költségvetés még nem készült, de tekintve, hogy egy hosszabb, komolyabb utcafelújítás félmilliárd forintot emészt fel, 1-2 milliárd forintba biztosan belekerül, amit polgármestere szerint egyedül, önerőből Paks nem tud megvalósítani.

Míg az atomerőmű kapacitás-fenntartásával kapcsolatos ügyekben a Miniszterelnökség az illetékes, addig az úgynevezett kerítésen kívüli feladatok, a munkaerő-elhelyezéssel kapcsolatos kérdések a Belügyminisztérium hatáskörébe tartoznak, amely már e témában meg is kereste Paksot. Süli János azt mondta, a helyi igények, elképzelések összegzésére a 41 település részvételével létrejött társadalmi tanács a legalkalmasabb fórum, amely az egyeztetett, szűrt igényeket tudja a kormányzat felé közvetíteni. A tanács következő ülésének tervezett időpontja augusztus 31. – tájékoztatott a városvezető.