Nincs csúszás az erőmű-beruházás előkészítésében

Szigorú menetrend szerint, rendben zajlik a paksi atomerőmű-építés előkészítése – jelentette ki Szergej Kirijenko. A Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója újságírók kérdésére adott rövid helyzetértékelést, amelyben azt is elmondta, hogy minden szükséges engedélyt megkaptak – írta az atomenergiainfo a RIA Novosztyi beszámolójára hivatkozva.

Az orosz hírügynökség azt is felidézte, hogy tavaly év végén született meg a magyar–orosz megállapodás a paksi 5. és 6. számú erőműblokk építéséről, amihez Oroszország 10 milliárd eurós hitelt nyújt. Az építkezés a tervek szerint 2018-ban kezdődik. Az 5. számú blokk előzetes átvételi jegyzőkönyvét 2024. december 31-éig, a 6. számúét pedig 2025. december 31-éig kell aláírnia a paksi projekt fővállalkozójának és a magyar megrendelőnek. Az ütemterv szerint még az idén el kell készülniük az elvi dokumentumoknak, egyebek közt a biztonsággal és a technológiai folyamatok automatikus irányításával foglalkozó koncepcióknak, meg kell születniük a fő építészeti és szerkezeti megoldásoknak – összegezte a hírügynökség. Emlékeztetett arra is, hogy jövő nyárra kell összeállítani az előzetes biztonsági elemzést magában foglaló jelentést (PSAR) és a biztonsági valószínűségelemzést (PSA). Ezek megléte az építési engedély elengedhetetlen feltétel. A beruházáshoz kapcsolódó előkészítő-kutató munkára augusztus első felében már tendert írt ki a létesítmény terveinek kidolgozásával megbízott szentpétervári tervezőiroda, az ugyancsak a Roszatomhoz tartozó Atomprojekt.