Gyutai a gyorsaságimotor-világbajnokság rajtján

Gyutai Adrián révén négy év után lesz újra magyar induló a gyorsaságimotoros-világbajnokságon, amelynek hétvégi, misanói fordulójában a paksi versenyző a Moto3-as kategóriában áll rajthoz. A 24 éves motoros menedzsmentjének csütörtöki közleménye szerint Gyutai az olasz TVR Vitali csapat színeiben indul, mivel megkapta a szabadkártyát, majd magyar és olasz szponzorok segítségével a szükséges anyagi háttér is összeállt számára.

Hermann Henrik, a hazai szövetség (MAMS) elnöke emlékeztetett rá, hogy évekig úgy tűnt, nem kerülhet be a vb mezőnyébe egyetlen magyar versenyző sem, de most az egyik legtehetségesebb pilóta kiharcolta magának a lehetőséget.

Misanóban pénteken 9 órakor kezdődik az első szabadedzés, a második gyakorlás 13.10-kor, a harmadik szombaton 9.00-kor lesz. Az időmérő edzést a Moto3-asoknak szombaton 12.35-kor rendezik, a futam vasárnap 11 órakor rajtol el.