Huszonöt éve diplomázott az első paksi főiskolás évfolyam

Szinte kivétel nélkül megérkeztek az egykori paksi főiskola első évfolyamának végzősei arra az ünnepségre, amit az ESZI főiskolai épületében rendeztek abból az alkalomból, hogy 25 éve kapták kézhez diplomájukat az első hallgatók. A vendéglátó paksi atomerőművet Cziczer János üzemviteli igazgató, a házigazda iskolát Szabó Béla igazgató képviselte, de ott voltak mindazok, akik sokat tettek azért, hogy elinduljon a főiskolai képzés Pakson. A mindössze 60 perces, könnyed hangvételű találkozót rövid hozzászólások töltötték ki. Szót kapott Pónya József, az erőmű akkori vezérigazgatója, Kováts Balázs, az ESZI akkori igazgatója, dr. Gács Iván, a Műegyetem akkori megbízottja, Kissné Hegyi Ilona, a tankör „anyukája”, a volt hallgatók képviseletében Bercsi Gábor és – mint a következő évfolyam reprezentánsa – dr. Aszódi Attila.

Az előző évben indult ESZI padlásán kezdődött el a képzés 1987-ben a Budapesti Műszaki Egyetem égisze alatt és hathatós támogatásával, a tanévnyitót – mint felidézték – a lépcsőházban tartották. Az energetikai üzemmérnöki szakképzés első évfolyamán huszonegyen kaptak diplomát. Legtöbbjük most ugyanott vette át a jubileumi emlékdiplomát is.

A hallgatók a gazdaság különböző szektoraiba kerültek, de sokan közülük az energetika területén dolgoznak, néhányan Pakson, az atomerőműben. Tarnóy László az üzemviteli biztonsági osztályt vezeti. Azt mondta, a kor színvonalát meghaladó körülmények között tanultak Pakson vadonatúj iskolában, kollégiumban. Az atomerőmű pedig kiváló terepe volt a gyakorlatnak. – Számomra ez olyan lenyűgöző ipari létesítmény volt, amihez foghatót nem láttam korábban, örömmel vetettem bele magam a tanulásba – fogalmazott. Aláhúzta, hogy itt kapta meg azokat az ismereteket, fontos műszaki információkat, amire egész pályáján alapozni tudott.

Kováts Balázs akkori igazgató szerint a város történetében nagyon kicsi epizód volt a főiskola működése, de nem szeretnék ha elveszne, ezért szervezték meg a jubileumot. 2003 megszűnt a paksi képzés, Budapestre került át, ahol újabban sláger az energetikai mérnöki szak – mondta Kováts Balázs, aki szerint nincs reális esélye annak, hogy újraindítsák, hiszen az oktatás átstrukturálódott, a Műegyetem győzi a képzést.
Pónya József akkori vezérigazgató sajnálja, hogy megszűnt, szerinte nagyon jó volt a képzés felépítése Pakson, hiszen a szakmunkás bizonyítványtól a diplomáig mindent meg lehetett szerezni. A cél az indításkor az volt, hogy a mérnökök tudását bevonják az oktatásba, ami most, a duális képzés reneszánszakor ismét aktuális lehet. Pónya József szerint újra lehet aktualitása a főiskolai képzésnek Pakson, de magától nem indul el, akarni, harcolni kell érte.