Továbbra is virágos város Paks

Megkezdték a kétnyári virágpalánták és a tulipánhagymák kiültetését a közterületi virágágyakba. A következő másfél hétben 26 ezer tő törpe- és nagyobb virágú árvácskát valamint százszorszépet és 8 ezer darab új tulipánhagymát is elültetnek a tavalyi megtisztított hagymákkal együtt a DC Dunakom Plusz Kft. kertészeti részlegének munkatársai. Pakson és Dunakömlődön jelenleg 22 virágágyat gondoznak, ezek száma évek óta nem változik, ami újdonág idén, hogy a Sárgödör téren is díszlenek majd kétnyári virágok – tájékoztatott Szászy Zsolt. A kertészeti részleg vezetője azt is elmondta, hogy a fűnyírás befejeződik a szezonra a városban, és elkezdődik a lombozás illetve november elejétől indul a cserjék, évelők és új fák telepítése. – 180 új fát ültetünk a négy felújított utcában, valamint 10 ezer cserjét és évelőt, a város egyéb területeire 4500 új bokrot és 190 fát telepítünk a kiszáradt, beteg növények helyére – tudtuk meg a szakembertől. A tapasztalatok azt mutatják, egyre ritkább, hogy kiszedik a frissen kiültetett virágpalántákat a parkokból, a paksiak vigyáznak a város zöldfelületeire.