Civil kerekasztalt hoznak létre

Összefogást szorgalmazó civil fórumot hívott össze Ferenci Richárd, a Paksi Turizmusért Egyesület elnöke. Hívószavára – mint ő maga mondta, várakozásánál többen – több mint tucatnyian gyűltek össze a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Pedig a téma ma igen népszerű, a Paks II. beruházás és az abban rejlő lehetőségek kiaknázása volt. Ferenci Richárd szerint összefogásra van szükség, akár egy civil szövetségre annak érdekében, hogy a civilek is labdába rúgjanak. Kováts Balázs címzetes egyetemi docens, a projekt előkészítésének egyik résztvevője arról beszélt, hogy minden szervezetnek magának kell kreatívan, ötletesen felismernie a lehetőségeket, de szükség lenne valami központi adatbázisra, akár egy irodára, ahol a térség kínálatát az érdeklődők megismerhetnék. Ismeretei szerint Pakson 59, a Duna Összeköt-térségben, ami Paksot öleli körül, 271 civilszervezet működik.

Ferenci Richárd, a ma még informális Paksi Civil Kerekasztalhoz való csatlakozásra buzdítja a helyi civilszervezeteket annak érdekében, hogy erősebbé, szervezettebbé váljon a civil szektor. Az összefogás gyakorlatát érkezett bemutatni Gólya Pál, a Békéscsabai Civil Szövetség elnöke, aki azt hangsúlyozta, hogy a civil szféra működése elsősorban nem pénzkérdés. A sikerhez, akár a gazdasági életben, profizmusra van szükség. Az együttműködést, egymás munkájának, céljainak megismerését ő is hangsúlyozta.
A konferenciát követően mesedélutánra várták gyerekeket, később pedig zenés, táncos estet tartottak.