Halottak napján több a lopás és a tűzeset

Fokozott figyelemre int a rendőrség a halottak napi hétvégére, ugyanis ilyenkor megnövekszik a forgalom az utakon, illetve megszaporodnak a gépkocsifeltörések a temetők környékén. Ezért legyenek a szokásosnál is körültekintőbbek, óvatosabbak a közlekedésben és figyeljenek jobban értékeikre. Ne hagyjanak az autóban semmit, ha pedig ez nem megoldható, ügyeljenek rá, hogy a kocsiban hagyott holmi ne maradjon szem előtt. A táskákat ne hagyják őrizetlenül a sírokon, még annyi időre sem, míg esetleg vízért mennek. Aki mégis bűncselekmény áldozatává válna, értesítse a rendőrséget az ingyenesen hívható 112-es központi segélyhívószámon. A rendőrség egyébként folyamatos jelenlétet biztosít a temetőknél október 29. és november 2. között, hívja fel a figyelmet a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.

A katasztrófavédelem is óvatosságra inti a lakosságot a mindenszentek és halottak napja közeledtével, ugyanis a statisztikák szerint az évnek ebben az időszakában megemelkedik tűzesetek száma, amit leggyakrabban az okoz, hogy a gyertyát, mécsest gyúlékony anyagok közelében helyezik el, majd sokszor őrizetlenül hagyják. A temetőben ezért csak mécsestartóban gyújtsanak mécsest vagy gyertyát, s a sírtól való távozás után oltsák el, mert lángra lobbanhat a koszorú, a virág. Biztonságosan használható a fedővel rendelkező kegyeleti mécses, olvasható a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság felhívásában.