A Tűzvirág Táncegyüttesre is szavazhat

A paksi Tűzvirág Táncegyüttes az egyik jelölt a megyei Prima Gála közönségszavazásán. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) Tolna megyei szervezete idén 11. alkalommal rendezi meg a gálát. A tavalyihoz hasonlóan, idén is hirdettek közönségszavazást laptársunkkal, a Tolnai Népújsággal közösen. Szavazni egyrészt a csütörtöki Tolnai Népújságban található szelvényen, másrészt a lap weboldalán lehet. Három jelölt közül lehet választani: Egyikük Prof. dr. Horváth Béla egyetemi tanár, irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karának dékánja, 1992 óta az irodalomtudomány kandidátusa, 2011-től a Magyar Tudományos Akadémia doktora, 2010 óta az egyetemi karrá váló szekszárdi kar dékánja. Prof. dr. Horváth Béla munkáját számos tudományos publikáció és szakmai elismerések sora fémjelzi, 2006-ban kapta meg a megyei Prima Díjat.

Horváth Tibor – a második jelölt – kékfestő népi iparművész. Feleségével, Nagy Máriával – aki szintén a mesterség népi iparművésze – a Tolnai Kékfestő Műhelyt és Múzeumot vezetik, amely igen tekintélyes múltra tekint vissza. Magyarországon, a tolnaival együtt már csak három hasonló műhely működik. A Tolnai Kékfestő Műhelyből származó termékek számos kézműves vásáron megtalálhatóak.

A jelöltek között van Paks egyik büszkesége, az 1980 óta működő Tűzvirág Táncegyüttes, amely komoly hazai és nemzetközi ismertségre és elismertségre tett szert az elmúlt évtizedekben, és talán nincs olyan család a városban, ahol valamelyik gyermek vagy unoka ne került volna az együttes bűvkörébe. A Tűzvirág Táncegyüttes – mint a méltatásban is írják – műsoraival szebbé teszi a város rendezvényeit, de számos emlékezetes előadást tartottak már hazánk más településein is. Rendszeresen turnéznak Európában és a kontinensen kívül. Igazi világjáró lett az együttes, hiszen több földrészen, a legkülönbözőbb kultúrkörökben mutatták be táncaikat. Repertoárjukban elsősorban magyar, valamint a környező országok nemzetiségeinek néptáncai szerepelnek, illetve nyitótáncok, táncszínházi koreográfiák, táncdrámák és táncjátékok. A megyei Prima Díjat 2006-ban kapta meg az együttes.