Decemberben indul a városi bajnokság

Komoly hagyománya van, hogy amatőr kispályás teremlabdarúgó-bajnokságot szervez a téli időszakban a Paksi Sportegyesület szabadidősport szakosztálya. Idén több változás is lesz. A legfontosabb a kezdési időpont, a sorozat a tervek szerint már december 12-én kezdődik, a helyszín változatlanul az ESZI-sportcsarnok. A játékszabály, illetve a játékjogosultság kissé módosult, a nevezési díj azonban változatlan, 75 ezer forint csapatonként, tudtuk meg Rostané Katona Katalintól. A kezdést megelőzően a Paksi SE Fehérvári úti klubházában december 8-án 16.30-kor utolsó egyeztetésre várják a csapatokat, ez a nevezés határideje is. A díjazást illetően sem lesz változás, a nevezettek mindegyikét oklevéllel, a dobogósokat serleggel is jutalmazzák a szervezők, de a gólkirály, a legjobb kapus és játékos is elismerésben részesül.

– Szeretnénk egy gálamérkőzést is lebonyolítani, amelyre korábbi neves futballistákat hívnánk meg, vagy akár egy országosan is ismert kispályás labdarúgócsapatot. Ezt a döntő napján rendeznénk, február végén. További újdonság, hogy idén női együttesek jelentkezését is várjuk, mert a városban és a régióban egyre több hölgy futballozik – tette hozzá a főszervező. A versenykiírást napokon belül közzéteszik a paksise.hu honlapon.