Nem adná el az önkormányzati ingatlanokat a Jobbik

Novemberben a testületi ülésen, most pedig sajtótájékoztató keretében is hangot adott Horváth Zoltán önkormányzati képviselő (Jobbik) annak a véleményének, hogy nem ért egyet a képviselő-testület több ingatlan eladását engedélyező döntésével, aminek következményeként néhány jól frekventált helyen lévő önkormányzati tulajdon kerülne magánkézbe. A történetben érintett a régi SZTK Rákóczi utcai épülete, a tüdőgondozó műemlék épülete a Deák utcában, és a korábbi népfürdőé a Villany utcában. Horváth Zoltán véleménye szerint az önkormányzatnak kellene felújítani és hasznosítani az épületeket. Mint elmondta, a Paks II. beruházással az ingatlanok ára komolyan meg fog emelkedni, nem beszélve arról, hogy a várhatóan megnövekedő igényeket a jelenlegi kapacitással nem tudják majd kielégíteni például a művelődés, az idősgondozás, a lakhatás területén. – Ha más lát fantáziát a szóban forgó épületek megvásárlásában, felújításában és hasznosításában, az önkormányzat miért nem? – tette fel a kérdést hozzátéve, hogy meg kellene vizsgálni, akár a lakosság véleményét is meghallgatva, hogy milyen céllal hasznosíthatnák az ingatlanokat. A képviselő úgy látja, hogy a költségvetés elbírná ezeknek az épületeknek az ütemezett rekonstrukcióját, illetve európai uniós pályázati lehetőségre is számíthatnak.