Legalább egymilliárdos támogatásról kapott ígéretet a paksi térség

Idén kialakítják a Paksi Társadalmi Tanács formális működési rendjét, létrehoznak egy ötfős munkaszervezetet, összegzik a tanácshoz tartozó negyvenegy település fejlesztési elképzeléseit – számolt be Süli János polgármester, társelnök a tanács keddi paksi üléséről. Az egyeztetésről kiadott miniszterelnökségi közlemény mindehhez azt is hozzátette, hogy a tavalyinál több, legalább egymilliárd forintos támogatást biztosít a kormányzat a paksi térség számára.

Mint Süli János tájékoztatott: az elmúlt évet eredményesnek értékelték, a térség települései a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványon keresztül 750 millió forint fejlesztési forráshoz jutottak pályázati úton. A korábbi 500-ról 600 millióra emelt forrást a pályázatok beérkezése után toldotta meg a kormányzat újabb 150 millió forinttal, hogy egyetlen jogos igény se maradjon kielégítetlen – mondta Süli János. Arra is kitért, hogy Lázár János, aki szintén társelnöke a tanácsnak, részletesen beszélt a brüsszeli eljárásokról. A Miniszterelnökséget vezető miniszter megnyugtatta a településvezetőket: a Paks II. projekt mindenben az előzetes ütemtervnek megfelelően halad. Lázár János – miként a Miniszterelnökség közleménye idézi – kiemelte: az unió sem vitatja, hogy szükség van új blokkokra Pakson, mivel az uniós energiapolitika része a nukleáris kapacitás-fenntartás.

– Brüsszellel kereskedelempolitikai jellegű vitája van a magyar kormánynak, amely azonban nem veszélyezteti és nem késlelteti a Paks II. projekt megvalósítását – fogalmazott.

Süli János, Paks polgármestere. Fotó: Kövi Gergő
Süli János, Paks polgármestere. Fotó: Kövi Gergő

Süli János mindehhez hozzáfűzte, nem szokatlan eljárásról van szó, más – például angol és finn – erőműveknél, illetve más ügyekben is folytak, folynak ilyen vizsgálatok. Szavai szerint, Lázár János pozitív döntésre számít. A Paks II. projektről egyébként Bán Tamástól, az MVM Paks II. Zrt. vezérigazgatójától tudtak meg többet a térség polgármesterei. Nagy Róbert, a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. vezérigazgatója pedig arról adott tájékoztatást, hogy a Kalocsa-Paks híd tervezésére kiírt tenderre több érvényes ajánlat is érkezett, a döntés napokon belül megszületik. Idén szeretnének az építési engedély birtokába kerülni.
Süli János összegzése szerint a térség települései a kormányzati ígéreteknek megfelelően a civil szervezetek és a sportegyesületek támogatása mellett számos sikeres fejlesztést tudtak megvalósítani. Mint mondta, fontos, hogy a jövőben összehangolják elképzeléseket. – Együtt és nem egymással versengve kell felkészülni a küszöbön álló feladatra. Fontos, hogy a fejlesztések hosszú távon fenntarthatóak legyen – hangsúlyozta ismételten. Mint vázolta, arról még nem született döntés, hogy a fejlesztési forrásokat honnan és milyen módon kapják meg a települések, de szerinte a pályázati rendszer mellett szükség lenne arra, hogy az illetékes tárcák által koordinált, jól tervezett beruházások valósuljanak meg.

Mint kifejtette, a térség fejlesztésében a tervezett közös szerepvállalás helyett a meglévő blokkokat működtető, illetve az újakat építtető társaságok minden bizonnyal külön állnak majd helyt. Ennek egyebek mellett az az oka, hogy más minisztérium irányítása alá tartoznak, illetve meghiúsulni látszik az az elképzelés, hogy a blokkok elkészülte után azonos lesz az üzemeltető. Korábban az volt ugyanis a terv, hogy az MVM Paksi Atomerőmű Zrt.-hez kerül ez a feladat, de ezt az Európai Unió a piac túlzott befolyásolásának lehetősége miatt kifogásolja – fejtette ki Süli János.