Klasszikus balett és modern irányzatok a művészeti iskolában

Két ember tánca sosem lehet egyforma. A mozdulatok legyenek természetesek, mint a szél fújta lomboké vagy a tenger hullámaié. – Ezt Isadora Duncan amerikai táncosnő mondta, akit a táncművészet megújítójának, a modern táncművészet alapítójának tartanak. A klasszikus balett mellett ezeket a modern irányzatokat is tanulhatják a fiatalok a Pro Artis Alapfokú Művészeti Iskola balett tanszakán, ahol immáron egy esztendeje Valkainé Daczó Eszter, táncművész, táncpedagógus, a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Gyakorlóiskola táncművészeti tagozatának vezetője, és Táborfi-Rónai Nóra, a a 250 fős tagozat moderntánc-pedagógusa oktatja a növendékeket, aki egyébként nem ismeretlen Pakson, hiszen korábban nyolc évig dolgozott a Pro Artisban.

A két pedagógus mögött komoly szakmai múlt áll, tudatosan felépített rendben haladva oktatják a gyerekeket. Ennek alapját elődjük, a tavaly anyukává vált Szarka Gitta táncpedagógus klasszikusbalett-tanterve adja, ezt egészítették ki a modern irányzatokkal, mert vallják, hogy növendékeiknek csak javukra válik, ha mindkettőt tanulják. A paksi tagozatra négyéves kortól lehet járni, balett-előkészítő gimnasztika és kreatív gyermektánc tölti ki a heti kétszer két órás foglalkozásokat. Táborfi-Rónai Nóra kiemelte, hogy ennek a korosztálynak a teste még messze nem alkalmas a klasszikus balett tanulására, az csak komoly károkat okozna, hanem ez a felkészülés időszaka 6 éves korig biztosan, de még 8 esztendősek esetében is inkább előkészítő gimnasztikáról beszélhetünk. A művészeti oktatásban a 6. évfolyam végén alapvizsgát tesznek a növendékek.

A Pro Artis iskola minősített intézmény, amivel együtt jár, hogy magas fokú szakmai munkát végeznek és az oktatás eszközfeltételei is kiválóak. A balettórákon korrepetitorokkal dolgoznak, azaz élő zongorazenére végzik a gyakorlatokat. A balettdresszt és a fellépőjelmezeket az intézmény biztosítja, s bár a gyakorlócipőt a szülőknek kell megvásárolniuk, az iskola csoportos beszerzéssel, kedvezményes árat tud biztosítani. Emellett csupán a térítési díj jelent még kiadást a családnak, ami a növendék tanulmányi eredményétől függően 6700 és 9000 forint között mozog egy félévre. Alapvetően az a cél, hogy a növendékek megszeressék ezt a művészeti ágat, s olyan értékeket kapjanak általa mint például a fegyelem, a kitartás, az alázat, mondja Nóra. Hozzátette, hogy ha valaki hivatásául szeretné választani a táncot, célzott felkészítéssel tudják segíteni a sikeres felvételit a balettintézetbe vagy a pécsi művészeti szakközépiskolába, bár ezt megelőzően minden esetben konzultálnak a növendékkel és a szülőkkel, s átbeszélik a lehetőségeket, esélyeket. Jelenleg is két volt pro artisos növendék tanul a balettintézetben és Pécsen is van egykori tanítvány. A két oktató jól összeszokott szakmai párost alkot, hiszen 15 éve dolgoznak együtt. Eszter „Bonis Bona – A nemzet tehetségeiért” díjas táncpedagógus, illetve szakmai tevékenységének elismeréséül 2015-ben megkapta a Táncpedagógusok Országos Szövetségétől a Moderntánc-pedagógus Nívódíjat, Nóra pedig szintén tavaly szaktanácsadó lett. Paksi munkájukba március 9-én 16 órától bepillantást nyerhetnek nyílt óra keretében. Ezen a napon a többi művészeti ág tevékenységét is megismerhetik az érdeklődők: 17 órától hangszerbemutató hangverseny lesz, aztán nyitott termek, majd 18 órától Zirczi Judit tart foglalkozást képzőművészeti ágon.