Időközi választás: Gáspár Viktort indítja a Jobbik

Gáspár Viktor lesz a Jobbik Magyarországért Mozgalom jelöltje a hetes körzetben az időközi helyhatósági választáson – jelentette be sajtótájékoztatón Horváth Zoltán, a párt paksi csoportjának vezetője. A 37 éves Gáspár Viktor korábban 2010-ben és 2014-ben indult önkormányzati választáson a Jobbik színeiben. Politikai szerepvállalása 2006-ban kezdődött, a Magyar Igazság és Élet Pártja színeiben politizált, majd 2009-től a Jobbik Magyarországért Mozgalom tagja, alapítóként segítette a párt paksi szervezetének felállítását.

A választópolgárok többről szavaznak május 8-án, mint egy képviselő személyéről – fogalmazott Gáspár Viktor, aki szerint a 2014-es történelmi paksi Fidesz-verés megbukott, mivel a központi kormányzat minden erőt, időt és energiát rááldozva próbálja itt is kiépíteni a hatalmát, Süli János pedig ehhez a jobb kezét adja.

– Személy szerint nagyra becsülöm Süli Jánost, ehhez a politikához azonban nem kívánunk asszisztálni. A választás tétje óriási: az, hogy a Fidesz kormányoz a jövőben a városban vagy a Néppárt. A Jobbik Magyarországért Mozgalom két képviselővel tisztább politikai közéletet teremthet meg – szögezte le Gáspár Viktor.

A politikus arról is beszélt, hogy a hetes számú választókörzetben számtalan problémát találtak az előző kampány idején, illetve a személyes párbeszéd során, ami már elkezdődött a választópolgárokkal. – A következő két hónapban szeretnénk minden gondot a felszínre hozni, hogy nyíltan és világosan tudjunk beszélni mindenkivel – mondta Gáspár Viktor.