Pakson is ünneplik a székely szabadság napját

1988 óta létezik az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Közhasznú Egyesülete (EMTE), amely, ahogy neve is jelzi, megyei szervezet, de néhány éve paksi székhellyel működik. Ennek praktikus okai vannak: az elnökségnek több tagja paksi, s az elnök, Bándi Imre is Pakson él, így az operatív ügyeket könnyebb intézni. Az Erdélyi Magyarok Országos Szövetsége tagszervezeteként az országban 24 egyesület működik, tudtuk meg Bándi Imrétől, aki arról is beszámolt, hogy manapság 150 tagot számlál a megyei egyesület, amelynek e tekintetben a ’90-es években volt a fénykora, akkor 800 tagja volt.

Bándi Imre. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Bándi Imre. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

Bándi Imre Székelyudvarhelyen született, a forradalom után települt át Szekszárdra, majd onnan Paksra. Több mint húsz éve tagja az egyesületnek, négy éve pedig elnöke.

– Hagyományaik, kultúránk megőrzése, a határon túli magyarok segítése azzal a céllal, hogy ott tudjanak boldogulni, ahol születtek és élnek – fogalmazta meg céljaikat Bándi Imre elnök és Kovács Péter alelnök. Azt mondták, gyakori kérdés, hogy nem furcsa-e ezt éppen tőlük hallani, akik eljöttek, de ilyenkor visszakérdeznek, ha nem lennének ők, nem lenne-e kevesebb a segítség is. Programjaik, kezdeményezéseik azt szolgálják, hogy kapcsolatok szülessenek, erősödjenek az anyaországban és a határon túl élők között, megismerjék, elfogadják egymást a hasonlóságokkal, különbségekkel együtt. Mint hangsúlyozták, fontos a kint élő gyerekek számára lehetőséget biztosítani, hogy legalább egyszer Magyarországra jöjjenek, lássák, hogy itt valóban van egy nagyobb közösség, ahol magyarul beszélnek, s, ahol örömmel veszik, ha ők bemutatják viseleteiket vagy éppen táncaikat. – Őseink kultúrájának továbbörökítését szélesebb körben értelmezzük, beleértjük a gasztronómiát, az egészséges életet, a pozitív életszemléletet is – fejtette ki Bándi Imre. Azt is elmondták, hogy miután Erdélyből jöttek, főként erre koncentrálnak, de egyáltalán nem zárkóznak el attól, hogy más területeken élőket is segítsenek. Ezt alátámasztotta, amikor az EMTE közelmúltbeli programjaiból csemegézve arról beszéltek, hogy több határon túli együttes, zenekar számára szerveztek előadást, így például a felvidéki Credo együttesnek, a Fenyőcske együttesnek, de közreműködésükkel vendégszerepelt Pakson a 140 tagú Szentegyházi Gyermekfilharmónia is. Kovács Péter emlékeztetett arra, hogy Paks segítségével hangszereket – két tárogatót – kapott az együttes.

Kovács Péter. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök
Kovács Péter. Fotó: Kövi Gergő/Paksi Hírnök

Mindezen túl könyvek kiadását támogatják, de aktívan részt vesznek a negyedévente megjelenő Átalvető kiadásában is. Az egyesület egyik megmozdulása egy kopjafaállítás kezdeményezése volt. A paksi városháza előtti kopjafa ezentúl helyszínéül szolgál majd különféle megemlékezéseknek. Március 10-én például itt fognak tisztelegni a székely szabadság napja előtt. Az EMTE közreműködésével érkeznek Paksra a napokban a marosvásárhelyi Avram Iancu Gimnázium magyar tagozatos diákjai, akik ünnepségeken, közös történelemórán vesznek részt.

– Terv van bőven – mondja a jövőt firtató kérdésre a két vezető, kézműves táborban szeretnék megmutatni őseik tudományát, Duna-túrát szerveznek erdélyi gyerekek részvételével és készülnek egy egész napos őszi programra, a puliszkafesztiválra, ahol a székely kultúra mellett a már említett gasztronómia és életszemlélet is megjelenik.

– Legfontosabb, hogy az itteni üzenetek is hozzásegítsenek ahhoz, hogy a külhoni magyarság megmaradjon, hiszen nagyon erős az asszimilációs nyomás – vázolta Kovács Péter. Mint hangsúlyozta, szeretnék az otthon maradottakat megerősíteni abban, hogy tartsák a kultúrájukat, ha ezért mindennap meg is kell harcolniuk, és legyenek büszkék arra, hogy magyarok.

Bándi Imre hozzátette: a magyarság csökken a világon, s az egész Kárpát-medencében, kivéve Erdélyben, ahol stagnál. – Azt gondoljuk, hogy kell támogatnunk az otthon maradottakat – összegezte.

A kopjafakoszorúzásra Erdélyből is érkeznek fellépők – írta meg a Polgármesteri Hivatal sajtóreferense. S. Szabó Gabriellától megtudtuk: a Marosvásárhelyi Művészeti Líceum növendékei is szerepelnek a székely szabadság napja tiszteletére szervezett ünnepségen a városháza előtti kopjafánál március 10-én csütörtökön 18 órakor.