Bővebben az általános iskolai beíratásról

Ahogy korábban megírtuk, a 2016/17-es tanévre vonatkozó általános iskolai beíratás április 14-én és 15-én 8.00 és 19.00 óra között lesz. A jogszabály szerint a tankötelessé váló, azaz a 2010. augusztus 31-ig született gyermeket köteles beíratni a szülő a lakóhelye, ennek hiányában a tartózkodási helye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára. Ez alól abban az esetben van mentesség, ha a gyermek még nem érte el az iskolakezdéshez szükséges fejlettséget, így további egy évig óvodában marad.

Arról, hogy melyik iskolában hány első osztály indul, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Paksi Tankerületében döntenek a beíratottak számának ismeretében a beíratás lezárulását követően.

A gyermekek felvételéről, illetve az elutasításról az iskola igazgatója dönt, melyről a szülők írásban kapnak értesítést 2016. április 29-ig. Amennyiben valaki nem a körzetes iskolába szeretné beíratni gyermekét, csak a választott intézményben kell megjelennie, ahol várólistára kerül. Mivel az oktatási intézmény köteles felvenni a körzetében lakó minden gyermeket, a várólistás igényeket csak akkor tudja teljesíteni, ha ezt követően van még szabad helye. A felvétel elutasítása esetén a szülő érdeksérelemre hivatkozással kérelmet nyújthat be a kézhezvételtől számított tizenöt napon belül az iskola igazgatójához. A fellebbezést másodfokon a fenntartó bírálja el. Amennyiben a gyermek tankötelezettségét külföldön teljesíti, ezt be kell jelenteni a területileg illetékes járási hivatalban – tájékoztatott Péterné Iker Ivett a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Paksi Tankerületének igazgatója.

A beíratáshoz szükség lesz a gyermek nevére kiállított lakcímkártyára, az iskolai fejlettséget igazoló szakvéleményre, amit az óvoda vagy a szakértői bizottság ad ki, valamint a szülői felügyeleti jog gyakorlásáról tett nyilatkozatra. A szülői felügyeleti jog gyakorlásáról tett nyilatkozathoz szükséges adatlap megtalálható az óvodákban, az általános iskolákban, illetve a Paksi Tankerületben.

Az általános iskolai körzeteket a Tolna Megyei Kormányhivatal meghatározta és közzé tette honlapján, de erről is tájékozódhatnak az érintettek az óvodákban, általános iskolákban és a Paksi Tankerületben. Az általános iskolai beíratással kapcsolatos további információt az iskolák igazgatóitól vagy a tankerület munkatársaitól lehet kérni.