A Jobbik ledöntené az előítéletek falát

– Nem vagyunk fajgyűlölők, nem vagyunk rasszisták, mindenki számára igyekszünk megoldásokat kínálni. Ez jellemzi a Jobbik Magyarország Mozgalmat az Országgyűlésben, az önkormányzati munka során és most a kampányban is – mondta a Dankó Pista utca sarkán Gáspár Viktor. A Jobbik paksi szervezetének 7. körzetben induló jelöltje hangsúlyozta, hogy éppen azért volt ez az első helyszíne utcafórumaiknak, mert minden társadalmi renddel, minden társadalmi réteggel párbeszédet kívánnak folytatni, mindenkinek meghallgatják a véleményét, problémáját, számításba veszik az ötleteit.

Gáspár Viktor arról is beszélt, hogy az őszinte párbeszéd, a programközpontúság és a társadalmi hídépítés programját hirdették meg. – Le kívánom dönteni az előítéletek falát, a Jobbik Magyarországért Mozgalom nem hiába jön a cigány társadalom közé párbeszédet folytatni – húzta alá.

Kifejtette, hogy Pakson legfontosabb céljuk, hogy megvédjék az önkormányzati tulajdonú épületeket, megállítsák a korrupciót, kivizsgáltassák a korrupciógyanús ügyeket, amire példaként a Paksi Digitális Archívumot hozta fel. Emellett bővítenék az önkormányzati bérlakás-programot. Mindenkinek joga van az otthonhoz, a munkához, a megfelelő közbiztonsághoz, fogalmazott.