Lezárult az egyik Paks II. elleni eljárás Brüsszelben

Az Európai Bizottság megfelelő jogi és pénzügyi garanciák mellett kész megállapodni a paksi atomerőmű-bővítési beruházás megvalósításáról – értékelte a hét első felében Brüsszelben folytatott tárgyalásait Lázár János. Ahogy azt az MTI megírta, a Miniszterelnökség vezetője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján elmondta: a paksi beruházással kapcsolatos három brüsszeli eljárás egyike, amely a műszaki adatokra vonatkozó titkosítást érintette, lezárult.

A miniszter jelezte, a kormány arra törekszik, hogy a másik két eljárás is mihamarabb megállapodással záruljon. Erre szerinte jó remény van. Az egyik eljárásban a tiltott állami támogatás kérdését vizsgálja Brüsszel, a másikban pedig azt, hogy Magyarország megállapodhatott-e Oroszországgal a beruházásról ahelyett, hogy piaci versenyt hirdetett volna.