Megjelent a Pakscher Zeitung

Tájékoztatás és közösségformálás – ez a kettős cél vezérelte a Paksi Német Nemzetiségi Önkormányzatot, amikor Pakscher Zei­tung elnevezéssel lapot indított. Az első szám május elején került az olvasók kezébe, akikre feladat is vár: a kiadók ugyanis a visszajelzésekre, javaslatokra építve alakítják majd a következők formáját és tartalmát. Várják emellett az eddig az asztalfiókban pihenő, könnyed, magyar vagy német nyelven írt történeteket, a nemzetiséghez kötődő tanulmányokat, beszámolókat, recepteket is. Az időszakos kiadványban bemutatkozási lehetőséget biztosítanak a szerkesztők a német nemzetiségi oktatást végző intézmények, óvodák, iskolák, civilszervezetek részére. Az első lapszámban a Roger Schilling Fúvószenekar története és reicherthofeni partnerzenekarával ápolt kapcsolata mellett a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolát ismerhetik meg az olvasók.

Az első Pakscher Zeitungban a XVIII. Német Nemzetiségi Nap részletes programja is szerepel: a május 21-i rendezvény helyszíne idén a Táncsics park lesz. A vendégváró zenét a Véméndi Ifjúsági Fúvószenekar szolgáltatja 15 órától, majd a megnyitót követően indul a műsor. Idén a paksi általános iskolák, valamint a Napsugár Óvoda nemzetiségi csoportjainak táncait követően Hímesházáról, Németkérről és Reicherthofenből érkező együttesek állnak színpadra a Paksi Német Nemzetiségi Tánccsoport mellett. Az esten átadják a német önkormányzat Arany Rozmaring-díját is. A rendezvényt svábbál zárja.