Megkapja a támogatást az ASE kosárlabda szakosztálya

Az ASE volt, az ASE van, az ASE lesz – ezekkel a gondolatokkal zárta dr. Kovács Antal elnök, az atomerőmű kommunikációs igazgatója azt a rövid sajtótájékoztatót, amelyet Hirt Ferenc országgyűlési képviselővel és Hamvas Istvánnal, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. vezérigazgatójával közösen tartott. Hirt Ferenc országgyűlési képviselő azt mondta, az egyesület feje fölül eltűnnek a felhők, mert Seszták Miklós miniszter engedélyével az atomerőmű 60 millió forint támogatást nyújtott a kosárlabda szakosztály működéséhez, Süli János polgármester pedig 50 millió forintnyi előrehozott támogatással segít biztosítani a szakosztály működését június végéig. Hirt Ferenc azt mondta, ezek az összegek arra hivatottak, hogy június végéig fedezzék a költségeket, reményei szerint akkor egy legalább középtávú megoldásról tud beszámolni, ami garancia lehet a csapatépítésre. Kérdésre válaszolva azt mondta: úgy véli, tárgyalóképes az ASE, fog tudni játékosokat igazolni, mert garantált lesz a működés.

– Az ASE 1400 tagot számlál, tehát biztosak lehetünk abban, hogy a gyerekeink zöme nem az utcán kószál – húzta alá Hamvas István kiemelve, hogy az atomerőmű több évtizedes támogatási politikájának célja, hogy jó környezetet biztosítson az erőmű dolgozóinak, s azok családtagjainak.