Közösségfejlesztő akciócsoport alakult

Közösségfejlesztő akciócsoport alakult Pakson azzal a céllal, hogy eredményes uniós pályázat után 800 millió forintos keretből segítse helyi programok megvalósítását és a kulturális és a közösségi infrastruktúrafejlesztést. Az akciócsoport helyi civilek, vállalkozások és az önkormányzat részvételével működik majd.

Közösségi terek és szolgáltatások, közösségszervezés fejlesztésére nyerhet az uniótól az a pályázat, melynek alapfeltétele egy, a helyi civileket, a közigazgatást és az üzleti szférát magába foglaló helyi akciócsoport megalakítása. A csoport feladata egy stratégia elkészítése lesz, amely mentén a megvalósítás időszakában pályázati rendszerben fejlesztési programok valósulhatnak meg.

– Fontos lenne, hogy a helyi stratégia tényleg a helyi igényeken alapuljon, olyan programokra jelenjenek meg pályázati kiírások a városban, amiket a helyi szervezetek, civilek, vállalkozások, önkormányzati intézmények szeretnének megvalósítani – tájékoztatott Misóczki Anikó, az önkormányzat társulási és pályázati osztálynak vezetője.

A program megvalósítására igényelhető maximális forrás Paks esetében 800 millió forint. A keretre sikeres pályázat esetén bármilyen olyan programmal pályázhat majd minden paksi székhelyű vállalkozás, civilszervezet vagy önkormányzati intézmény, amely a helyi közösséget, a város lakosságát szólítja meg. Az egyelőre tíztagú akciócsoport megalakításáról a városházán tartott megbeszélésen döntöttek, Paksnak május 31-ig kellett regisztrációval jeleznie részvételi szándékát. A tervek szerint a stratégia nyáron elkészül, amit szeptemberben eljuttatnak a kiíró szervhez. Sikeres pályázat esetén várhatóan még ősszel elindulhat a program.