Sillerfesztivál: a jóféle bor mellé zene is dukált

Bőven volt mustrálnivalója a IX. Országos Sillerfesztiválon a borverseny zsűrijének, ugyanis 201 nedűt neveztek a borkészítők. A Sárgödör téren tartott, két napot felölelő rendezvényen színpadi műsor és főzőverseny is volt az önkormányzat, a Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesülete és a Paksi Közművelődési Nonprofit Kft.

Az idei paksi országos sillerfesztivál első napjának délelőttjén a nemzetközi borversenyt rendezték, ahova országhatárainkon innen és túlról összesen 201 nedűt nevezett 151 termelő. A hegy levét hét bizottságban 55 borbíra értékelte. A borversenyt természetesen ünnepélyes keretek között nyitották meg, ahol a rendezvény fővédnöke, dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter szavait dr. Hanol János, a Sárgödör téri Présháztulajdonosok Egyesületének titkára tolmácsolta. Ebben egyebek között elhangzott, hogy ma a magyar borászat a minőségi korszakváltás időszakát éli. Egyre több bort tudnunk exportálni, ráadásul a magyar fogyasztók is egyre inkább a hazai, minőségi magyar bor mellett teszik le a voksukat, hiszen tavaly a vásárlók 92%-a magyar bort választott a a polcokról. Sikereink a maihoz hasonló szakmai és kulturális eseményeknek is köszönhető. Nem rejthetjük ugyanis el azt, amire büszkék vagyunk. Szükség van olyan rendezvényekre, amelyek megmutatják értékeinket a hazai és a külföldi érdeklődőknek, és megismertetik a borkedvelőkkel minőségi borainkat, állt a levélben.

Az idei mustrán 43 oklevelet adtak át, 71 bronz-, 65 ezüst- és 18 aranyérem született. Három nedűt nagyarannyal jutalmaztak: Muth Pálinka és Borpince (Báta) cabernet franc sillerét, a Tomolik Családi Pincészet (Bölcske) pinot noir kékfrankos sillerét és dr. Tóth Mihály (Bölcske) sillerét. A legjobb paksi siller címet a Fabro Pince nyerte el, mégpedig egy 2015-ös évjáratú merlot sillerrel. Egy-egy jó bor mellé finom elemózsia is dukál, amiben nem volt hiány a téren, hiszen sokan főztek, a vállalkozó kedvűek pedig meg is mérethették az elkészült étkeket a sillerborhoz illő nemzeti és tájjelegű ételek főzőversenyén. A Hargitai György mesterszakács, Laczi Erzsébet és Sitkei Balázs alkotta zsűrinek nem volt könnyű dolga, ugyanis 23 nevezés volt, az étkek készítői a legkülönbözőbb finomságokat tálalták fel asztalukra. Első lett a Paksi Turizmusért Egyesület (PATUR) vízi tagozata, akik csángó gulyást készítettek, második a Mayer pince silleres rácpaprikása, harmadik pedig a Frast Gábor és Tímár János baráti köre, akik húsos bablevest neveztek. Különdíjat kapott a Szedmák pince dunakömlődi halászlevéért, valamint a JIPI pince, ahol 21 lépcsős gulyás készült.

Kísérőprogramokban sem szenvedtek hiányt a fesztiválozók, volt többek között fotószínház, palacsintázó és szörpintősátor a konzervgyári nyugdíjasok jóvoltából, valamint kézműves és termelői áruk vására. A vendégeknek arra is volt módja, hogy megkóstolják a Kárpát-medence száz legjobb sillerborát. A színpadi programban a nyitónapon a népzenéé és néptáncé volt a főszerep, fellépett a Szaggató zenekar, Berta Alexandra és barátai, a Dunaföldvári Ördögszekér Táncegyüttes, Szabó Balázs Bandája, valamint a Násfa együttes. Másnap a Wind Band minizenekar reggeli zenés köszöntője alapozta meg a hangulatot majd több előadással szórakoztatott több színházi társulat. Délután a Pro Artis Wind Band, a Pistiest együttes, valamint Péterfy Bori és a Love Band koncertezett. A fesztivált retródiscó zárta.