Litván edzővel erősít az Atomerőmű SE

A 31 éves Gediminas Petrauskas lett az Atomerőmű SE kosárlabdacsapatának vezetőedzője. A szakember sorozatban három Balti-liga győzelemmel a zsebében érkezik, írta meg a klub honlapja, hozzátéve: Will Tamás és Ryan Watkins hosszabbított, a következő idényben is Pakson játszik majd.

Petrauskas személyében a fiatal litván edzőgeneráció egyik, ha nem a legjobbja szakembere került a csapat élére, fogalmaz az ASE honlapja. Jelenleg a litván első osztályú Siauliai csapatánál dolgozik vezetőedzőként, és annak ellenére, hogy még csak 31 éves, már nagyon komoly edzői múltja van. Összességében hét éve edzősködik, ebből öt évet a litván első osztályban töltött vezetőedzőként. Első két évében még a másodosztályban szerepelt a Naglis-Adakris Palangos csapatának élén, akiket feljuttatott az első osztályba, majd bent is tartotta őket. Ezt követően került a Siauliai kispadjára, akikkel minden évben rájátszásba jutott, közben pedig három alkalommal az észt, litván, lett és kazah csapatokat tömörítő Balti-ligát is megnyerte, valamint egy bronzérem is „becsúszott” a litván kupában.

A klub honlapja arról is beszámolt, hogy a lejáró szerződésű Will Tamás és Ryan Watkins elfogadta a klub ajánlatát, és a következő idényben is nálunk pattogtat. Ezzel az élő szerződéssel rendelkező Medve Máté és Illés Máté, valamint az utánpótláskorú Gulyás és Kalmár után rájuk is biztosan számíthat új vezetőedzőnk a következő szezonban. Ami Kovács Ákost illeti, szóban már megegyeztek a felek, várhatóan a közeljövőben ő is aláírja új szerződését.