Október 2-án lesz a népszavazás a kötelező betelepítésről

Október 2-ra írta ki a népszavazást a nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítésével kapcsolatban Áder János köztársasági elnök kedden – derült ki a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) honlapján megjelent közleményből. A KEH Sajtóigazgatóságának közleménye szerint az államfő az alaptörvény, a népszavazási kezdeményezésről, valamint a választási eljárásról szóló törvény rendelkezései alapján – figyelemmel az Alkotmánybíróság vonatkozó határozatára – döntött az országos népszavazás kitűzésének időpontjáról, írta meg az MTI.

Az Országgyűlés május 10-én hozott határozatot a népszavazás elrendeléséről a kormány javaslatára. A kérdés úgy szól: „Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező betelepítését?”