Virágos Magyarországért: Pakson járt a zsűri

Pakson járt a Virágos Magyarországért zsűrije: a város idén is benevezett a környezetszépítő versenybe. A területi zsűri tagjai megnézték többek között a sakkszobor környékét, felújított tömbbelsőket, illetve néhány olyan utcát is, ahol teljes körű rekonstrukció történt.

A Virágos Magyarországért versenynek minden évben van kiemelt témája, ebben az esztendőben, a Magyar Turisztikai Ügynökség tematikus évéhez, a Gasztroélmények évéhez kapcsolódva azt a hazai éttermet keresik, amely kiemelt figyelmet szentel környezetének gondozására, virágosítására.

A mozgalom fontos összekötő kapocs Európával, mivel a magyar megmérettetés része a 11 országot átfogó Európai Virágos Városok és Falvak versenyének. Az idei verseny eredményhirdetése ősszel lesz, a fődíj Magyarország képviselete a jövő évi európai megméretésen. A hazai versenyt a Magyar Turisztikai Ügynökség saját projektjeként kezeli, megvalósításában minisztériumok, szakmai és civilszervezetek működnek együtt.

Paks korábban már többször is eredményesen szerepelt a környezetszépítő megmérettetésen. 2001-ben a városok kategóriájában első helyezett lett, majd a nemzetközi megméretésen ezüstérmet kapott. 2014-ben a Green City ­­- Zöldebb Városokért Mozgalom és a Magyar Kertépítők Országos Szövetsége közös különdíját nyerte el a település, tavaly pedig a Földművelésügyi Minisztérium díját kapta meg a magyar növény- és virágkultúra megőrzéséért.