A Völgy és az Ősz utca felújítása volt a fórum témája

Lakossági kezdeményezés nyomán elkezdődött a Völgy utca és az Ősz utca egy szakaszát érintő felújítás előkészítése, tervezése. Szerdán fórumot szerveztek az érintett ingatlanok tulajdonosainak, hogy részletes tájékoztatást adjanak, illetve kikérjék véleményüket. Dr. Rujder Mária képviselő köszöntötte az egybegyűlteket, aki tavalyi képviselői keretéből 600 ezer forintot fordított az Ősz utcában lévő présházak szennyvízbekötési terveinek elkészítésére. Mint mondta, emellett például a Széchenyi téren lévő társasháznál csapadékvíz-elvezetési és burkolatjavítási munkálatokhoz járult hozzá, a Mária utcában pedig pihenőpad kihelyezéséhez. Az aktuális kérdéshez visszatérve elmondta, hogy az Ősz utcában hiányos a közműhálózat, a tervek azonban nemcsak erre korlátozódnak. Miként a fórumon elhangzott, a mostani tervek nem érintik az egész utcát, csak annak a Hunyadi és a Temető utca közötti szakaszát. Süli János polgármester véleménye szerint ez egy elhanyagolt, számos problémát hordozó terület. Kérdésre válaszolva azt mondta, az utca fennmaradó részét is szeretnék természetesen felújítani, de az ütemezésnél sok szempontot kell figyelembe venni. Jövő év tavaszán kezdődik a Hunyadi utca rekonstrukciója, az Ősz és Völgy utcákét ezzel össze kell hangolni, mert biztosítani kell a közlekedési és parkolási lehetőséget.

Horváth András főépítész beszélt arról, hogy a Pakson már szokásossá vált telekhatártól telekhatárig tartó felújítást szeretnének beleértve a légkábelek földkábelre cserélését, a meglévő közművek szükség szerinti átépítését. Hum Ferenc műszaki osztályvezető ezzel kapcsolatban elmondta, hogy az Ősz utcában lévő présházak előtt mind az ivóvíz-, mind a szennyvíz-rákötési lehetőséget kiépíti az önkormányzat, de mivel nem lakóingatlanokról van szó, rákötni csak akkor lehet, ha a költségeket a tulajdonos megtéríti. Ez az ivóvíz esetében körülbelül 100 ezer forint + áfa, amit még egy, a vízmű számára fizetendő 50 ezer forintos tétel terhel, a szennyvíz esetében 35 ezer forint + áfát kell fizetni. Ezek a telek előtti „kiépítés” költségei, a bekötés a tulajdonosok kompetenciája. Süli János polgármester arra kérte a tulajdonosokat, hogy éljenek a lehetőséggel a beruházással párhuzamosan, hiszen így nem kell majd a frissen épített utat rongálni egy-egy új bekötés miatt. Hum Ferenc külön felhívta a figyelmet arra, hogy ahol van már ivóvíz, ott, amennyiben nem csatlakoznak rá a szennyvízhálózatra, talajterhelési díjat kell fizetni.

Az Ősz utcára merőleges Völgy utca felújítása szintén nem ígérkezik könnyű feladatnak, derült ki a szakemberek ismertetéséből. Hum Ferenc azt mondta, meglehet, hogy a gázgerincvezetéket is ki kell váltani. Terv az, hogy itt egy zárt csapadékvízelvezető-rendszerű utca lesz két oldalon járdával, három és fél méter széles úttal. Terveznek négy kisebb növény-szigetet is egy-egy fával, kandeláberrel, ami Horváth András főépítész szavai szerint nem növeli a parkolási gondokat, mert az út átépítésével nyernek némi helyet. Miután a beruházás engedélyköteles, előre borítékolható, hogy a mostani kétirányú közlekedést nem fogja a hatóság engedélyezni, így a fórumon erre is kitértek azt kérve a jelenlévőktől, hogy ők határozzák meg a jövőbeni haladási irányokat, hiszen elsősorban az ő életüket befolyásolja. Megvizsgálva számos aspektust, az a javaslat született, hogy a Völgy utcába a Pál utca irányából lehessen behajtani, az Ősz utca pedig a Hunyadi utca felől legyen egyirányú. A kérdésre, hogy mikor kezdődhetnek a munkálatok, Süli János azt mondta, miután a képviselő-testület a szükséges forrásról meghozza a döntést, a tervezés, az engedélyezés és a közbeszerzés procedúrája kezdődik el, tehát idén már biztosan nem kerülhet rá sor. Tekintve a már említett Hunyadi utcai felújítást, megfontolandó, hogy az Ősz utca említett szakasza és a Völgy utca átépítéséhez vagy jövő év második felében, vagy a következő évben fogjanak hozzá, mondta kitérve arra, hogy utána, még ebben a ciklusban, folytatni lehetne az Ősz utca most kimaradó szakaszainak átépítésével.