Tervpályázatot írtak ki az új városközpont koncepciójára

Ötletpályázatot írt ki az önkormányzat a Táncsics park, a volt konzervgyár, valamint a 6-os főút túloldalán a Duna-parton fekvő területek újraértékelésére és városszerkezetben betöltött szerepének újradefiniálására. A tervpályázat célja, hogy feltárja a tervezési területben rejlő lehetőségeket, tervezési programot adjon a terület egészére készítendő fejlesztési koncepcióhoz, mely Paks XXI. századi arcának alakítójaként és identitásának megformálójaként is szolgál majd, áll a Városháza sajtóreferensének összefoglalójában. S. Szabó Gabriella megszólaltatta Süli János polgármestert is a pályázat kiírásának okairól.

– A helyi építészek részvételével zajló rendezvények során többször szóba került, hogy milyen is a város jövőképe, legyen-e új városháza, mi lehet a Táncsics park státusza, hogyan lehetne optimálisan hasznosítani a volt konzervgyár területét. A költségvetés tervezésekor már konkrét volt a felvetés: meg kell nézni, mit lehet a három terület – a Duna-part, a volt konzervgyár és a Táncsics park – együtteséből kihozni a kívülálló friss szemével vagy akár a helyi szakember ismereteivel – fogalmazott a polgármester.

A tervpályázat segíthet eldönteni, létesüljön-e új önkormányzati épület az új városközpontban, hogyan valósuljon meg a gyógyászati központ építésének harmadik üteme, és arra is választ adhat, miként lehetne hasznosítani a Duna-partot, amelyet az új blokkok munkagödréből kikerülő földdel fel lehetne tölteni.

– A Duna-parti rekonstrukció alapját jelenthetné egy olyan együttműködés,  amelynek értelmében az atomerőmű üzemeltetéshez szorosan nem kapcsolódó épületeit a Duna-parti részre lehetne helyezni. Az erőműben így csökkenhetne a beléptetések száma, kikerülhetne üzemi területről az oktatás, az orvosi rendelő, a szimulátoros gyakorlóközpont és a látogatóközpont is – fogalmazott a polgármester.

Ami az egykori konzervgyár területét illeti, a város itt kivásárlással vagy telekcsere útján szeretné kitelepíteni az ipart. – A közeli gimnáziumnak tornaterem kellene, melyre egy konzervgyári csarnok ideális volna, az ESZI-nek pedig kollégiumra lesz szüksége. Megfontolandó, hogy a biritói szakképző iskola is ide kerüljön-e. Valamelyik csarnokba beférne akár az atomerőmű múzeuma is.  Röviden összefoglalva: kulturális és diákcentrum létesülhetne az egykori konzervgyár területén – vázolta az elképzeléseket Süli János hozzátéve: egyelőre körvonalazni kell az elképzeléseket ahhoz, hogy a város tisztában legyen a teendőkkel és persze a költségekkel is.

A pályaművek beérkezésének határideje október 19., eredményt november 3-án hirdetnek. A részletes kiírás itt olvasható.