Magyar Zoltánék is megérkeztek Rióba

Szerencsésen, épségben és rengeteg új élménnyel gyarapodva megérkezett Rió de Janeiróba a biciklis Csepel expedíció. Magyar Zoltán és péceli társa Balázs „Roburos” Ottó a legjobbkor, az olimpia hivatalos megnyitója előtt érte el úti célját. A két kalandor egy dél-amerikai kerékpártúrával „edzett” az olimpiára, ahol természetesen nem résztvevőként, hanem szurkolóként vesznek részt. Egyiküknek sem ez volt az első kalandja, a páros paksi tagja utazott már négy hónapos motoros túra keretében ötkarikás játékokra, Pekingbe.

Eredeti tervük most az volt, hogy egy több mint tízezer kilométeres szakaszát járják be Dél-Amerikának, ebből háromezer kilométert kerékpáron. Ezt ugyan nem sikerült megvalósítani, mert, ahogy Zoli elmondta, nagyjából kétezer kilométert kerekeztek, de nincs okuk a csalódottságra, hiszen hat országot bejártak, s azok számtalan csodáját láthatták, mégpedig teljesen más szemüvegen keresztül, mint egy átlagos turista. Magyar Zoltán azt mondta, a bringák nagyon jól vizsgáztak, komoly műszaki problémájuk nem volt, egy pedálletöréssel és tizenkét defekttel megúszták a túrát. A kalandozás során főként sátorban aludtak, hol erdők, hol települések határában, de többségében vendégszerető emberekkel találkoztak, így megesett, hogy templomkertben verhették fel a sátrukat, de olyan is volt, hogy egy biciklis éjszaka, a piros lámpánál állva invitálta őket, hogy osztozzanak a szállásán. Zoli szavaival élve Dél-Amerika iszonyat drága, ez különösen igaz Chilére és Argentínára. Perut és Bolíviát viszont jó szívvel ajánlja mindenkinek, oda akár egy szatyorral el lehet menni. Rióba érkezésük méltóan egész útjukhoz, kalandos volt. Chiléből repülőn utaztak eredeti terv szerint egy este 9-kor Uruguayba tartó gépen, de 5 órakor, amikor érdeklődtek, azt a választ kapták, hogy a gép négykor már elment. – Ez Dél-Amerikában belefér – jegyezte meg. Rióban természetesen szeretnék minél több magyar sportoló szereplését látni, de ez nem egyszerű, hiszen a jegy borzasztó drága. Az már biztos, hogy ott lesznek a vízilabdázók két meccsén, de Zoli paksi lévén abban bízik, hogy paksiaknak is szurkolhat. Legnagyobb esélye arra van, hogy Csoknyai Laci küzdelmeit megnézze, mert a dél-amerikai kaland rövidesen véget ér, Magyar Zoltán és Balázs Ottó néhány nap múlva ismét repülőre száll és hazautazik. A paksi kalandor – mondván, hogy író vénája nincs – könyv megjelentetését nem tervezi, de, ahogy eddigi útjairól is, egy filmet mindenképpen készít, amit majd a Youtube-csatornáján tesz közzé.