Indul a Paksi Harmadik Kor Egyeteme, lehet jelentkezni

Paksi Harmadik Kor Egyeteme címmel indít előadássorozatot nyugdíjasoknak a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara, Paks Város Önkormányzatával együttműködve, az élethosszig tartó tanulás és a generációk közötti párbeszéd támogatásának és népszerűsítésének jegyében. A sorozat előadói neves egyetemi oktatók, kutatók és helyi szakemberek. Akik rendszeresen látogatják az előadásokat, a sorozat végén emléklapot, a felsőfokú végzettséggel rendelkezők tanúsítványt kapnak.

Az előadásokat háromhetente hétfőn 15 órától tartják a Paksi Polgármesteri Hivatal nagytermében, minden alkalommal 2×45 percben. Jelentkezni szeptember 12-ig lehet személyesen a Paksi Polgármesteri Hivatalban Csapó Ágnesnél, telefonon a 75/500-548- as számon vagy e-mailben a varosmarketing@paks.hu címen. A részvétel ingyenes. Az ünnepélyes megnyitó és az első előadás szeptember 19-én 15 órakor lesz.

A 2016/2017-es tanév őszi szemeszterében szó lesz többek között a nyugdíjról jelen és jövő időben, a tanulásról, a testi-lelki egészség megőrzéséről, a Dunáról, a családról. A részletes program a www.paks.hu honlapon megjelent, és a jelentkezési lap is onnan letölthető.