Új csúszdát szeretnének a strandra

Míg tavaly príma szezonja volt a paksi strandnak, az idei esztendőről sajnos ez nem mondható el, vendégforgalom és árbevétel tekintetében is szerényebbek az eredmények a 2015-ösnél, tudtuk meg dr. Hanol Jánostól. Mint azt a fürdőhelyet üzemeltető Mezőföldvíz Kft. szervezési és kommunikációs vezetője kifejtette, ez annak tudható be, hogy a júniusi és augusztusi időjárás nem volt túlzottan strandolásbarát, illetve a megyében új fürdők készültek el. A júliusra viszont nem lehetett panasz, a több mint 25 ezer látogató 45%-a ekkor pihent a paksi fürdőhelyen. A nyitást megelőzően elvégzett fejlesztések eredményeként egyébként még komfortosabb lett a paksi strand. A szokásos karbantartási munkákon túl korszerűsítették a hangszórórendszert, a reflektor- és kamerahálózattal lefedték a strand teljes területét, így növelték a személy- és vagyonbiztonságot, megújult a bejáratnál lévő pénztárhelyiség és a hozzá tartozó szociális helyiség, valamint az úszómesteri iroda. Az osztályvezetőtől azt is megtudtuk, hogy azért nem lehetett használni a magántulajdonos által üzemeltetett csúszdát, mert leromlott a műszaki állapota. Egy új csúszda tervei már készen vannak, és szorgalmazzák, hogy a strand versenyképességének fenntartása érdekében kerüljön be a város jövő évi költségvetésébe, és a következő nyárra készüljön el a modern kiscsúszda, tette hozzá.

A paksi strandon rendezték ezen a nyáron is a Tűzkakas, valamint az Atomzsaru országos strandfocibajnokságot, a Nagy Sportágválasztót, és otthonra talált itt egy új kezdeményezés is, a Pool Festival. A Mezőföldvíz már hagyományos családi és sportnapjára is változatlanul várták a cég főmérnökségeinek munkatársait és családtagjaikat, sportversenyeket és főzőversenyt tartottak. Az összesített játékeredmények alapján most először itthon tartotta a vándorkupát a paksi főmérnökség. A felhőtlenül eltöltött nap után ismét a feladatokra koncentrálnak a kollégák, ami a strand esetében a téliesítés. A strandot a szezon lezárulta után is kamerákkal és riasztóval őrzik.