A térség fejlődését segíti elő a JETA

Májusi ülése óta 46 pályázat valósult meg 32 településen, 145 millió forint alapítványi támogatással – állapította meg a Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány kuratóriuma. Az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által létrehozott alapítvány szeptember 14-én, Szedres községben tanácskozott. Elhangzott: többek közt településrész-rehabilitációra, járda- és kerékpárút-építésre, közösségi konyhák felújítására, felszerelésére, utcafelújításokra,régészeti feltárásra, templom- és iskolafelújításra fordították az önkormányzatok az elnyert támogatást. Ahogy az erről kiadott sajtóközlemény beszámol: a kuratórium elfogadta a 2016. évi első féléves beszámolót csakúgy, mint a pályázatok ellenőrzését szolgáló monitoringjelentést, foglalkozott egyedi szerződésmódosítási kérelmekkel és tudomásul vette az alapítványi működési költséghelyzetről szóló tájékoztatót.

A Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítvány 2011-ben jött létre, célja a kedvezményezett területeken megvalósuló térségfejlesztés, az életminőség emelése. Az érintettségi kört a paksi és kalocsai kistérség, valamint a szekszárdi kistérség egy részét magába foglaló 41 település alkotja. Az alapítvány fennállása óta összesen 2,5 milliárd forintot ítélt oda a pályázóknak, e támogatás közvetetten 11,8 milliárd forint fejlesztést generált az érintett térségekben. 2015-ben a pályázati úton szétosztható térségfejlesztési támogatás a Miniszterelnökségtől érkezett, áll a sajtóközleményben.