Agrármagazinnal jelentkezik a TelePaks

Milyen lehetőségek rejlenek a térség mezőgazdaságában, illetve mi mindennel foglalkoznak Pakson és szűkebb-tágabb környezetében – ezt igyekszik bemutatni a TelePaks új agrármagazinja, a Mező-föld. A növénytermesztéstől az állattartásig, a sajtkészítőtől a homoktövis-termesztőig számos művelési ágat felvonultatnak majd hónapról hónapra. Az első adás szeptember 30-án, a híradó után jelentkezik. Ebben láthatják, milyen az, amikor több hektáron aratják a levélpetrezselymet, illetve virít a kapor a madocsai határban, továbbá egy dunaszentgyörgyi családi gazdaságba kalauzolják a nézőt. Megtudhatják, miképp jutott Kaiser István a rendőri hivatástól addig, hogy jelenleg egy francia áruházlánc hagymabeszállítója, és az is kiderül, hogy milyen paprika az, ami még a csilinél is erősebb. A Mező-föld agrármagazin minden hónap utolsó péntekén a 19 órai híradó után jelentkezik majd. Végezetül egy kis ízelítő az októberi adásból: akkor többek között Hirczi Ferencet ismerhetik meg, aki a térségben egyedülálló módon belevágott a bioszőlő-termesztésbe.