Kezdődik a Váci utcai tömbbelső felújítása

Lakossági fórumot tartanak a Váci Mihály utcai tömbbelső felújításával kapcsolatban október 7-én 16 órától a Polgármesteri Hivatal nagytermében. A tervek szerint október 10-én kezdődik a felújítási munka, ami érinti a Váci Mihály, a Rákóczi Ferenc és a Hajnal utcát, valamint a Hajnal utcát a Váci Mihály utcával összekötő út által közrezárt területet, a Rákóczi utca 3., a Hajnal utca 22. és 24., valamint a Váci M. utca 1. és 2. szám alatt élőket.

A beruházás során felújítják az útburkolatot, csapadékcsatornákat alakítanak ki, a légkábelek föld alá kerülnek, korszerűbb elosztószekrényekkel látják el a gázvezeték csatlakozásokat, előtető kerül a bejárati ajtók fölé, a tér közepére pedig a térfigyelő kamerát helyeznek ki. Megújul a zöldfelület is, aminek karbantartását a későbbiekben locsolórendszer segíti.

A március végéig tartó munkálatok idején forgalomkorlátozásokra kell számítani, parkolni a környező utcákban lehet majd, de a gyalogos közlekedés mindvégig biztosított lesz. A beruházás kiviteli tervei megtekinthetők a paks.hu honlapon a megújuló utcák menüpont alatt.