Kreatív workshopok az Erzsébet Nagy Szállodában

A Do It Yourself, azaz a csináld magad! elv lelkes követője, sőt mi több, mestere Szendrődi Enikő, aki egyrészt a nemiskacat.hu oldalon, másrészt Biatorbágyon lévő látványműhelyében másoknak is betekintést enged hivatássá vált hobbijának titkaiba. Az elmúlt hétvégén Szendrődi Enikő Pakson tartott bútorfestő workshopot az Erzsébet Nagy Szálloda szervezésében. Ignits Márti szállodavezető elárulta, hogy maga is híve ennek a mozgalomnak. Vintage stílusú lakásukban egy-két kisebb berendezési tárgy saját készítésű. Pakson nemcsak ő, hanem egyre több követője van a DIY-nak, így nem csoda, hogy nem is egy, hanem mindjárt két kurzust kellett szervezni Szendrői Enikő bútorfestő kurzusából. Azt, hogy erre igény van, már az elmúlt év decemberében rendezett vintage lakberendezési kiállításon is lehetett sejteni. Azóta ez már a harmadik workshop, a mostanit megelőzően a transzferálás és a kalligráfia lakberendezésben használt fogásai kerültek terítékre. A hétvégi, úgynevezett Annie Sloan Workshopon saját tapasztalatairól, valamint arról a festékről beszélt Szendrői Enikő, amelynek mára magyarországi disztribútorává vált.

Négy éve vett fordulatot Enikő élete, amikor antikolt bútorra vágyva, hogy kímélje pénztárcáját és kiélje kreativitását, hozzáfogott, hogy maga fessen. Az interneten keresett megfelelő festéket és módszert, így talált rá Annie Sloan dekorációs festékére. Mint mondta, ráébredt, hogy a bútorfestés szórakoztató és egyben egyszerű foglalatosság, amihez még különösebb kézügyességre sincs szükség. Enikő lelkes, minden részletre kiterjedő útmutatásain túl a résztvevők gyakorlati ismeretekre is szert tettek a kurzuson.

A résztvevők zöme, mint kiderült, kipróbálta, űzi a kézművesség valamelyik válfaját, ki ékszer-, ki ajándéktárgykészítéssel tölti szabadidejét. Szepesi Zita is horgol, mégpedig csodaszép függönyöket, bútorfestéssel viszont még nem próbálkozott. Azt mondta, a workshop nagyon hasznos ismereteket nyújtott. Berkiné Tózer Erika is osztotta barátnője véleményét. Ő a haladók közé tartozik. Két éve dekupázstechnikával készített lányának egy dobozkát, azóta, ha nem is öltött ipari méreteket, a hobbi szintet már túlhaladta az ajándéktárgy-készítés. Mint lapunkkal megosztotta, örömet okoz számára az, ha új köntösbe öltöztet egy-egy csupasz tárgyat. A visszajelzések szerint ez nemcsak számára öröm, hanem azoknak is, akik megkapják a saját készítésű tárgyakat. Égerné Dudás Krisztina is ismert arról, hogy nem rest saját kezűleg elkészíteni otthonuk egy-egy újabb díszét. Nála – mivel lakberendező – mindez jól összeegyeztethető munkájával.
Ignits Márti azt mondta, decemberben ismét megtartják a lakberendezési kiállítást, vásárt és természetesen, ha lesz igény rá, további Do It Yourself kurzusokat is szerveznek.