Iskolások regéltek a jubileumi mesemondó versenyen

Édesanyja sok verset, mesét olvasott neki, ma viszont már maga adja elő ezeket, mondja Bedecs Tamás, a Bezerédj Általános iskola negyedik osztályos diákja, aki másodszor nevezett a paksi Regélő mesemondó versenyre. Idén A pletykás asszonyok című magyar népmesét hozta, előadását aranyminősítéssel díjazta a zsűri. A kisebbeknél ilyen eredményt ért el még Vesza Zsombor, a felső tagozatosok közül pedig Mendi Milán és Tóth Flóra. Ezüst minősítést összesen nyolc, bronzot pedig tizenegy gyermek vehetett át. A kisebbeknél különdíjban részesült Stingli Tamás, az idősebbeknél Tóth Flóra, a közönségdíjat pedig az alsósoknál Gősi Gabriella, a felsősöknél pedig Tóth Kristóf kapta. Paks mindegyik általános iskolájából, valamint Dunaföldvárról, Gerjenből, Dunaszentgyörgyről, Nagydorogról, Tengelicről és Szekszárdról érkeztek diákok a Paksi Pákolitz István Városi Könyvtárba. Az alsós nevezők tábora kicsit népesebb volt a felső tagozatosokénál, előbbi korosztályban tizenkilenc, utóbbiban tizenhét diák állt a zsűritagok elé, akik a szövegtudást, a tiszta, szép beszédet és az előadásmódot vették figyelembe az értékelésnél. Az elhangzott mesék között voltak ismertebbek, de olyan történetek is, amelyeket ezen a versenyen még nem mondtak a gyerekek. A huszadik alkalommal megrendezett mesemondó versenyt Bumberák Maja és Gregus László Hegyen-völgyön, mesék útján című előadásával zárták.