Ismét rendelkezhetnek adójuk egy részéről a nagyadózók

Visszaállította a korábban megszüntetett nagyadózói rendelkezési jogot a város képviselő-testülete novemberi ülésén, így azok az adófizetők, akik legalább hárommillió forint helyi adót fizetnek, meghatározhatják, hogy a befizetett összeg egy részét mire fordítsa az önkormányzat. A keretet maximálták, egy adózó legfeljebb egymillió forint felhasználásáról rendelkezhet. Süli János polgármester elmondta: korábban felmerült, hogy nincs lehetősége ezt biztosítani az önkormányzatnak, ezért vonták vissza a rendeletet, ám utánajártak és beigazolódott, hogy nem tiltja törvény. Süli János azt mondta, így forráshoz juthatnak a város társadalmi szervezetei, melyek tevékenysége gazdagabbá, színesebbé teszi a város életét, de az önkormányzat erőforrásai végesek, nem minden esetben tudnak elég támogatást adni az egyesületeknek, alapítványoknak.

Elfogadta a testület a DC Dunakom Plusz Kft. munkájáról szóló beszámolót. Az önkormányzat tulajdonában lévő cég úgy nevezett in house-szerződések keretében végez egyre szerteágazóbb munkát. Bordács József képviselő azt mondta, jó döntés volt a városüzemeltetési feladatokon túl építési, fejlesztési feladatokkal is megbízni a kft.-t, szorgalmazta, hogy igyekezzenek minél több helyi vállalkozást munkához juttatni a DC Dunakom Plusz Kft.-n keresztül, mint ahogyan ez az eredeti célja is volt az önkormányzatnak. Puskás János ügyvezető lapunknak elmondta, hogy 160-170 főnek adnak munkát, valamint közel száz közmunkást foglalkoztatnak, 2015-ben a cég árbevétele 1,4 milliárd forint volt. A főtevékenységet saját dolgozókkal látják el, de az egyéb megbízásoknál rendszeresen vonnak be alvállalkozókat, főként helyieket.

Tárgyalt a grémium a jövő évi költségvetési előirányzatról is. Ennek kapcsán Süli János polgármester azt mondta, hogy a jó adóerő-képesség miatti elvonás a jelenlegi információk szerint a korábban prognosztizáltnál kevesebb, 1,1 milliárd forint lesz, aminek valamivel kevesebb mint fele a valóságban is megjelenik csökkenésként, a többit az iskolák állami fenntartásba kerülésével átadott feladat kompenzálja. Az önkormányzat igyekszik a helyi adókat növelni és javítani az adófizetési morált, hogy növelje bevételeit.

Terítékre került egy Atompark Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-vel kötendő együttműködési megállapodás is. A cég amellett, hogy száz lakás építését tervezi, iparterület kialakítására is készül, ebben ajánlott együttműködési lehetőséget a városnak. Horváth Zoltán képviselő kifogásolta az előterjesztést, azt mondta, az önkormányzatnak magának kellene iparterületeket kialakítani. Úgy vélte, hogy a 100 millió forint ellenében szerzett 20%-os tulajdonjog valós beleszólást nem tesz lehetővé. A témában tanulmány készítését szorgalmazta.

Süli János polgármester válaszában kifejtette, hogy az önkormányzat már vásárolt 650 millió forintért 15 hektárnyi iparterületet. Információi szerint legalább 70 hektáros területre lesz szükség az erőműépítésnél, azt a város egyedül nem lesz képes biztosítani, viszont fontosnak tartja, hogy a város minden lehetőséget kiaknázzon az együttműködésben, szerepvállalásban annak érdekében, hogy az ipar- és gazdaságfejlesztés olyan irányban történjen, hogy az erőműberuházás után is profitáljon belőle a város. Hozzátette, a mostani előterjesztés, amit egyébként a testületi tagjainak többsége támogatott, nem jelent visszavonhatatlan elkötelezettséget, attól a város mindenféle retorzió nélkül elállhat. Hangsúlyozta, hogy a tulajdonszerzéssel kapcsolatban még nincs kiforrott álláspontjuk, ezt márciusig fogják megalkotni.

Süli János arra is kitért az ülés végén, hogy a hivatal három munkatársa kiérdemelte a Nemzetgazdasági Minisztérium dicséretét. Szüszné Guthermuth Erika óvodai ágazatfelelős, Keresztes Éva hivatali ágazatfelelős és Némethné Szabó Éva pénzügyi ügyintéző államháztartási adatszolgáltatásban végzett kiemelkedő munkát. A központi költségvetés – az önkormányzati adatszolgáltatások minőségének javítása érdekében – támogatást biztosít az államháztartási adatszolgáltatásokat rendszeresen időben, és kiváló minőségben teljesítő települési önkormányzatok számára. Süli János hangsúlyozta, hogy munkatársai a megyében egyedüliként érdemelték ki az elismerést.