Honfitársát hívja segítségül Petrauskas edző

Hétfőn már be is kapcsolódik az Atomerőmű SE kosárlabda szakosztályának szakmai munkába Mantas Valčiukaitis, akit a klubvezetés a játékosok fizikai felkészítésének segítésére igazolt. A 26 éves litván edző Petrauskas invitálására szerződött Paksra a szezon végéig, írta meg a klub honlapja.

Mantasszal a fedélzeten jobbá válhat a csapat, nyilatkozta Petrauskas, hozzátéve: már dolgoztak együtt a litván Siauliai gárdájánál.

– Igazi munkamániás edzőt igazoltunk személyében, aki nem számolja az órákat, ha munkáról van szó, mondhatni igazi fanatikus. Úgy vélem, nagy segítségünkre lesz a játékosok fizikai felkészítése és adottságaik fejlesztése terén, illetve a sérülések megelőzésében. A napi munkánkban is fontos feladatai lesznek majd, amitől azt várjuk, hogy frissebben és felkészültebben futunk neki a mérkőzéseknek – mondta el vasárnap érkező honfitársáról Petrauskas edző az ase.hu honlapon.