Megnyugtatóan rendezett a radioaktív hulladék elhelyezése

Két és fél éve alakult a Paksi Energetikai Kerekasztal olyan helyi szakemberekből, akik már nem dolgoznak. A „műszaki nyugdíjas kapacitásra” épülő társaság olyan témákat tűz napirendjére, amelyek az atomenergetika fősodrában vannak – mondta el a társaság koordinátora, Hetzmann Albert. Azt is hozzátette, hogy a kerekasztal direkt formában nem nyilvánul meg, más szervezetekkel együtt viszont adott már szakvéleményt, elsődleges céljuk, hogy továbbra is tájékozottak legyen a világról, érdekes energetikai témákról bővítsék ismereteiket, vitatkozzanak.

Ennek az évnek volt két-három kitüntetett témája, az egyik a radioaktívhulladék-kezelés, így több előadás is foglalkozott ezzel. A novemberi találkozóra – ahogy mondta – azokat hívták, akik professzionális művelői ennek a szakterületnek, az országnak legkedvezőbb megoldásokat keresik legjobb tudásukat adva. Ők, a Radioaktív Hulladékkezelő Nonprofit Kft. vezetői, dr. Kereki Ferenc ügyvezető igazgató és Nős Bálint stratégiai és műszaki igazgató átfogó képet adtak a témáról. Dr. Kereki Ferenc a szakma doyenjei előtt először arról beszélt, hogy tisztában vannak döntéseik súlyával, azok esetleges következményeivel. Ennek tudatában nagy felelősséggel hozzák meg döntéseiket a külföldi példákat is megismerve. Lapunknak azt mondta, Magyarországon a radioaktív hulladék elhelyezése megnyugtatóan rendezett: a kis és közepes aktivitású hulladékok számára végleges tároló épült, készen állnak a tervek a bővítésre annak érdekében, hogy az új blokkok hasonló besorolású hulladékát ugyanitt elhelyezzék, a terület erre földtanilag alkalmas.

Ahogy dr. Kereki Ferenc elmondta, a nemzeti program azt tartalmazza, hogy a nagy aktivitású hulladékokat egy mélygeológiai tárolóban kell elhelyezni, ennek a kutatása folyik, az 1-4. blokkon keletkezett kiégett kazetták esetében a direkt elhelyezés a mostani opció, azaz végleges helyre, egy megfelelő izolációt biztosító kőzetben kialakított mélygeológiai tárolóba kerülnek majd a fűtőelemek. Gazdasági tekintetben a legkonzervatívabb módon számolnak, azaz a most feltételezettől csak olcsóbb lehet a hulladékkezelés – mondta dr. Kereki Ferenc kiemelve, hogy a tudomány és technika legmodernebb módszereit alkalmazzák a műszaki gátak tervezésében, építésében, de a leglényegesebb az, hogy a legmegfelelőbb földtani környezetet találják meg, mivel az biztosítja több százezer évre azt a védelmet, ami megakadályozza a radioaktív hulladék környezetbe kerülését.