Sokszoros véradókat köszöntöttek Pakson

– Nem lehet elégszer megköszönni az önzetlen segítséget a véradóknak – mondta Gulyás Katalin, a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezetének igazgatója a Pakson tartott városi véradó ünnepségen, az Erzsébet Nagy Szállodában. A köszöntésre azokat a véradókat hívták, akik harmincszor vagy annál többször adtak már vért és kerek véradásszámot értek el augusztusig. A Paksi Atomerőmű Zrt. támogatásával megrendezett délelőttön dr. Kis Mária, a Magyar Vöröskereszt Tolna megyei szervezetének alelnöke is köszöntötte a megjelent véradókat, akiknek egy kis műsorral is kedveskedtek a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjai Cseke Klára felkészítésében. Az ünnepi délelőttön, amit mindig a véradók napja, azaz november 27. környékén rendeznek meg, a támogatóknak is köszönetet mondanak. Idén a támogatói oklevelet a dunaföldvári polgármesteri hivatal kapta, amely hosszú évek óta segíti a helyi alapszervezet munkáját, kiemelt figyelmet fordít a véradások sikerességére, térítésmentesen biztosítják a a helyi művelődési házat a véradásokra. Az ötvenöt meghívott véradó közül a legmagasabb véradószáma Bán Tibornak van, aki immáron százszoros véradó.