A tiszteletdíjakról is döntöttek a testületi ülésen

Mivel a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvényt módosították, emelkedett a polgármesterek bérezése. A lakosságszám arányában megalkotott sávos rendszer alapján Paks polgármesterének bruttó 698 019 forint illetmény jár. Paks Város Képviselő-testülete ennek tudomásul vétele mellett január 18-i rendkívüli ülésén az alpolgármesterek, képviselők tiszteletdíját is megemelte. A főállású és társadalmi megbízatású alpolgármesterek a polgármesteri juttatás meghatározott százalékát kapják. A képviselők havi tiszteletdíja bruttó 113 090 forint, a bizottsági elnökök, tanácsnokok nagyjából ennek kétszeresét, a bizottságok külső tagjai pedig ennek felét kapják. Dr. Blazsek Balázs főjegyző az indoklásnál elmondta, hogy az elmúlt tizenkét évben nem változott a képviselők tiszteletdíja. A mostani döntésnél figyelembe vették a hasonló nagyságrendű településeknél érvényes összegeket, és – ahogy a főjegyző mondta – ezúttal is az arany középutat választották.

A testület felülvizsgálta a német és roma nemzetiségi önkormányzatokkal kötött együttműködési megállapodásait, de azokon nem módosított. Végül az úgynevezett ASP rendszerhez való csatlakozás költségeinek fedezéséhez szükséges pályázat benyújtásáról született döntés. A központi elszámolási rendszer bevezetése kötelező az önkormányzatoknál. A testületnek annyiban volt mozgástere, hogy az ennek a költségeinek fedezésére központi forrásból igényel támogatást – mondta Süli János polgármester. Horváth Zoltán jobbikos képviselő hosszan ecsetelte a rendszerrel kapcsolatos kifogásait. Azt mondta, veszélyt jelent az önkormányzatok önállóságára. A képviselő sem ezt az előterjesztést, sem az illetményemelésre vonatkozó javaslatokat nem szavazta meg. Süli János azt mondta, úgy véli azoknak az önkormányzatoknak, amelyeknek a gazdálkodása törvényes, nem kell tartaniuk a központi beavatkozástól.