Díjazták a nem szokványos mérnöki teljesítményt

Molnár Szabolcs, a Pöyry-Erőterv tervező főmérnöke vehette át elsőként a Tolna Megyei Mérnökkamara (TMMK) Bohli Antal Ifjúsági Díját. A 2016-ban alapított elismerést a XXI. Tolna megyei Mérnökbálon adták át – tájékoztatta lapunkat Sipos László József, a TMMK alelnöke.

A kamara negyven év alatti tagjai számára hirdette meg a megvalósított műszaki alkotásokat elismerő pályázatát. Molnár Szabolcs a BME gépészmérnöki és építészmérnöki karán szerezte az energetikai és épületenergetikai diplomáit, majd a darmstadti Passzívháztervező Intézetnél passzívház-tervezőmérnöki minősítést is kapott. Munkája kapcsolódik az energetikai iparhoz, azon belül az erőművekhez. A hazai atomenergetikán kívül több nemzetközi projektben is dolgozott. 2015 óta az MMK Energetikai Tagozat elnökségének tagja. Érdeklődése középpontjában az épületfizikai hatások matematikai modellezése áll.
Pályamunkája a paksi atomerőmű sérült üzemanyagok tisztítótartályból történő kiszedése, eltávolítása, majd a sérült fűtőelemek tokozott elszállítását követő egyik részfeladatának a megoldását tartalmazta. Sipos László József kifejtette, hogy a tokozott fűtőelemek elszállítását követően a munkaplatform felszámolása, a szennyezett hulladékok darabolása és tárolása igen komoly kihívást jelentett mind a tervezők, mind a kivitelezők és a paksi személyzet számára.

– Szabolcs pályázata nem szokványos műszaki teljesítmény, mivel az érintett nukleáris környezetben történő tervezés és engedélyezés, valamint a megvalósítás körülményei is jelentősen eltérnek a piaci gyakorlattól. A tervezési munka súlypontját az építész, a statikai és a légtechnikai tervezés jelentette, minden szakági tervrészletben egyedi megoldások találhatók – hangsúlyozta.

A Tolna Megyei Mérnökkamara 2016 májusában döntött arról, hogy korábbi elnöke, Bohli Antal nevével fémjelezve pályázati úton elnyerhető ifjúsági díjat alapít, hogy ezzel is ösztönözze a fiatal mérnökök szakmai és tudományos munkáját, lehetőséget adjon a kiemelkedő eredmények elismeréséhez, és hozzájáruljon a magas szintű mérnök utánpótlás kialakításához.