A fiatalok felé nyitna Fidesz és a KDNP

– A 2014-es önkormányzati választás idején voltak feszültségek csoportjaink között, ám a múltat azóta lezártuk. Az egy évvel ezelőtt aláírt együttműködési megállapodás óta, melyet a Fidesz és a KDNP helyi vezetői, valamint a várost vezető frakció nevében Süli János polgármester szignózott, eredményesen dolgozunk együtt – fogalmazott Kovács Sándor, a Fidesz paksi elnöke azon a közös elnökségi megbeszélésen, ahol a közös munkáról és feladatokról tárgyaltak a KDNP helyi szervezetével. – Sikeresen szerepeltünk májusban a hetes körzetben kiírt időközi önkormányzati választáson, és az októberi népszavazáson elért eredmény is azt bizonyítja, jó úton járunk – tette hozzá Kovács Sándor.

– Együtt dolgozunk a képviselő-testületben és közös a cél: a város felkészítése az évszázad beruházására – erről Bagdy László, a KDNP helyi elnöke beszélt, hangsúlyozva: az eredményes munkához összefogásra és segítőkre is szükség van, ezért nyárig tisztújítást és tagfelvételeket is terveznek. Szeretnék fiatalítani a szervezetet.

– A fiatalok elfordultak a nagypolitikától, de fontos, hogy meghatározó szereplők legyenek Paks jövőjének építésében, ezért szeretnénk vonzóvá tenni számukra a helyi közéletet. Mindkét szervezetbe várjuk a szimpatizánsokat, de egy polgári ifjúsági szervezet indításában is gondolkodunk, hogy teret biztosítsunk a fiataloknak – mondta el Szabó Péter. A paksi Fidesz alelnöke azt is hozzáfűzte: nyitni szeretnének az egész város felé, ezért felveszik a kapcsolatot a helyi intézményekkel, a történelmi egyházakkal és a vállalkozókkal. Közös rendezvényeikre is várnak minden érdeklődőt. Február 25-én gyertyagyújtással emlékeznek meg a kommunista diktatúra áldozatairól, március 1-jén gazdasági fórumot szerveznek, március 15. előestéjén pedig fáklyás felvonulással tisztelegnek a 48-as forradalom és szabadságharc hősei előtt.

Kovács Sándor elnök megválasztásakor feladatul vállalta a kapcsolatfelvételt a járási Fidesz-alapszervezetekkel. A héten Madocsán tárgyaltak a közös munkáról, hamarosan pedig Dunaföldvárra látogatnak. – Közeleg a 2018-as országgyűlési választás időpontja, közösen kell felkészülnünk az eredményes szereplésre – hangsúlyozta.