Váczi Gergely kapta az Urántoll díjat

Átadták az Urántoll díjat a magyar sajtó napja alkalmából a Paks Város Önkormányzata és az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. által közösen szervezett, már hagyományos ünnepségen. A kitüntetést a Paksi Atomerőmű alapította 1992-ben azzal a céllal, hogy minden esztendőben elismerésben részesítsen egy, az atomenergia békés célú alkalmazásáról, a paksi atomerőműről hosszú időn keresztül tényszerű tájékoztatást adó újságírót. A díjat idén Váczi Gergely, a TV2 riportere vehette át.

A díjazott az ország egyik legnagyobb kereskedelmi tévécsatornájának riportere, egyebek mellett a Magellán című tudományos magazin műsorvezetője. Váczi Gergely a tudományos-szórakoztató műfaj elkötelezett művelője. Az elmúlt esztendőben több riportot készített az atomerőműről, amelyek szakértői alapossággal, mégis érthetően, a nagyközönség számára élvezetesen mutatták be az ott folyó munkát, hangzott el a méltatásban.

A díjátadón a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjai adtak ünnepi műsort.