Több mint kétszáz alkotás érkezett a pályázatra

– Egyre színvonalasabbak a Bencze Barnabás-emlékrajzversenyre beérkező alkotások – mondta Horváth Zoltán az idei pályázat eredményhirdetéssel egybekötött kiállításmegnyitóján, hozzátéve, hogy idén arra voltak kíváncsiak, hogyan látják a gyerekek a Duna múltját, jelenét és jövőjét. A pályázathoz kapcsolódó kiállításnak idén új helyszíne van, a tárlat a Paks Városi Múzeumban tekinthető meg egy hónapon át. – A Duna szerepel a Paksi Metszet állandó kiállításunkon, Bencze Barnabás tanár úr részt vett a múzeum alapításában, gyűjteményét gazdagította, és amíg közöttünk volt, folyamatosan együtt dolgoztunk – ezt már dr. Váradyné Péterfi Zsuzsanna, az intézmény igazgatója mondta a megnyitón, majd kihirdették a harmadik alkalommal meghirdetett rajzpályázat eredményét, amire 205 alkotást küldtek be általános és középiskolás diákok. Az alsó tagozatosok közül az első díjat Manga Edina, a Balogh Antal iskola diákja nyerte el, a másodikat Petrik Hanna, szintén a Balogh Antal katolikus iskolából, a harmadikat pedig Németh Dorina, a Paksi II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola diákja. A felső tagozatosok közül Farkas Panna lett az első, a második Donkó Kata és a harmadik Kápolnás Zsófia, mindhárman a Bezerédj iskolába járnak. A gimnazisták közül Hernádi Réka lett az első, a második Hanuszka Vivien, a harmadik pedig Oláh Dorisz, mindhárman a Balogh Antal Katolikus Általános Iskola és Gimnázium diákjai. Nikl Márton a Mesevár tagóvodából, Bach Tímea a Bezerédj és Nyisztor Bíbor, a Balogh Antal iskolából különdíjat vehetett át. Minden pályázó kapott jutalmat a részvételért: oklevelet és a Paksi Metszet kiállításra szóló belépőt vehettek át.