Nagy az érdeklődés a Város napja iránt

Közel hatvan civilszervezet, intézmény és művészeti csoport jelezte, hogy valamilyen formában részt kíván venni a Város napján, ami új a városi nagyrendezvények sorában. A program május 20-án lesz, a felvonuláson harmincöt csoport mutatkozik majd be közel hatszáz fővel, ismeretterjesztő anyagait, tevékenységét huszonöt csoport mutatja be az egész napos programkavalkádon, illetve a színpadi fellépésre készülők száma is meghaladja a húszat. Eddig több mint húsz csoport jelentkezett a halászléfőző-versenyre, amire előzetesen is lehet regisztrálni a 75/500-548- as telefonszámon, de a helyszínen is fogadják a jelentkezéseket. A szervezők paksi kötődésű meglepetésvendégeket ígérnek, egyiküket már a főzőverseny idejére. Lesz térzene, ügyességi verseny és lovasbemutató, a napot pedig a Peet Project koncertjével zárják, kaptuk a tájékoztatást a Paksi Polgármesteri Hivatalból.