A Dózsa György út egyirányúsítását javasolják

Célszerű lenne egyirányúsítani a főutcát – szerepel abban a koncepcióban, amit a város megrendelésére készített el a Közlekedéstudományi Intézet.

A Közlekedéstudományi Intézet segítségével zajlik Paks közlekedési tervének felülvizsgálata. Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a szervezet 2017 januárjától vizsgálja a város jelenlegi forgalmát, illetve azt, hogy milyen terheket fog róni a közlekedésre a közelgő Paks II. beruházás. A számadatok alapján teljeskörű stratégiai tervet készítettek a szakemberek. Az eredményeket és megoldási javaslatokat szakmai és civilszervezetek előtt mutatták be.

Az erőműbővítés következtében a forgalom 10%-kal növekedhet a jövőben, a helyzet kezelésére jelenleg nincs felkészülve a város – mondta Szele András, a Közlekedéstudományi Intézet központvezető-helyettese, hozzátéve: a torlódások és a parkolási problémák mellett a balesetek száma is valószínűleg növekedni fog a városban. A nehézségek megelőzése érdekében a szakemberek a Dózsa György út egyirányúsítását javasolják a körforgalomtól a Deák Ferenc utcáig. Az északról dél felé haladó forgalom a tervek szerint a 6-os úton haladna, bár ehhez még szükséges többek között a Villany utca bekötése a főútra. – tette hozzá Szele András. Az egyirányúsítás következtében csökkenthetők lennének a balesetek, könnyebb lenne a parkolás, valamint kerékpárral és gyalogosan is közlekedhetőbb lenne a város.

– Domborzati és földrajzi adottságai miatt nehéz szerkezetű a város, ezért szükség lesz kompromisszumos megoldásokra a jövőben – mondta Süli János. Paks polgármestere hozzátette, az egyirányúsítást gyakran vita övezi, de szeretnék megtalálni a lehető legjobb megoldást. A közlekedési intézkedési tervet és a Közlekedéstudományi Intézet javaslatait a képviselő-testület a következő ülésén tárgyalja.