Város napja: a halászléfőző versenyről

Halászléfőző versenyt hirdet Paks Város Önkormányzata és a Csengey Dénes Kulturális Központ az első alkalommal megrendezendő Város napja program keretében civilszervezeteknek, intézményeknek, családoknak, baráti társaságoknak. A rendezvény május 20-án lesz, helyszíne a Táncsics park.

A bográcsba valót 6 és 8 óra között lehet megvásárolni Vass Antal bárkáján (OMV benzinkúttal szemben), csapatonként legfeljebb 10 kg hal igényelhető. Az ételminta leadásakor a kifizetett összeg felét az önkormányzat visszafizeti.

Az előzetesen jelentkező csapatoknak főzőhelyet, 2 db sörasztalt, 4 db padot, valamint vízvételi lehetőséget biztosítanak a szervezők. A főzőhelyeket 6 és 8.30 között lehet elfoglalni. A helyszínen jelentkezőknek főzőhelyet és vízvételi lehetőséget mindenképpen tudnak biztosítani, ám asztalokat és padokat az előzetesen jelentkezők számától függően, a készlet erejéig. Az étel elkészítéshez szükséges alapanyagokról, főzőedényekről, egyéb eszközökről minden csapatnak magának kell gondoskodnia. Főzni kizárólag gázzal lehet, a gázpalackokat a verseny előtt ellenőrzik. A kijelölt főzőhelyek elfoglalását követően a gépjárművekkel a rendezvény helyszínét el kell hagyni, tekintettel arra, hogy a program lebonyolításának zavartalansága miatt útlezárások lesznek.

A versenyre készült ételeket a helyszínen kell elkészíteni, árusításuk a rendezvényen tilos. Az alapvető higiénés feltételek betartása kötelező, a keletkezett hulladékot a résztvevőknek zsákokba kell gyűjteniük, és az arra kijelölt szemétgyűjtőkben elhelyezniük.

A zsűrizéshez, amit szakemberek végeznek, egy adag ételt kell leadniuk a nevezőknek 12 és 13 óra között a nagysátorban. Az eredményhirdetés 14.30-kor lesz a nagyszínpadon. A főzőverseny első három helyezettjét díjazzák, de minden nevező kap ajándékot. A főzőverseny győztese vándorserleget, valamint a Paks halászléfőző mestere címet kapja.

Jelentkezni előzetesen a csapo.agnes@paks.hu és a cselenko@paksivmk.hu e-mail címeken lehet május 18-án 16 óráig. A nevezéshez meg kell adni a csapat nevét, létszámát, képviselőjük nevét, e-mail címét és telefonszámát. A helyszínen 6 és 7 óra között lehet nevezni a Bárkán. A főzőversennyel kapcsolatban bővebb felvilágosítást Cselenkó Erikától a 75/830-353 vagy az cselenko@paksivmk.hu e-mail címen lehet kérni.