Utakra, az egészségügyre és területvásárlásra fordítják az erőműtől befolyó többletadót

A helyi adózásra vonatkozó megállapodást kötött Paks Város Önkormányzata és a város legnagyobb adózója, az MVM Paksi Atomerőmű Zrt. A hosszas egyeztetés nyomán megszületett egyezség hosszú távra, tizenöt évre szól és a helyi adó fizetésére vonatkozó irányelveket tartalmazza.

A dokumentum aláírásakor Csiba Péter, az MVM elnök-vezérigazgatója, az atomerőmű igazgatóságának elnöke az atomerőművet a cégcsoport koronaékszerének nevezte. Azt mondta, mint ilyen, fontos a biztonságos, nyereséges, fenntartható működése. – Ehhez viszont az kell, hogy a kollégák megfelelő körülmények között tudjanak élni,  feltöltődni. Ez a megállapodás ennek elősegítését szolgálja, mert olyan területekre fordítja az önkormányzat az adót, ami ezeket a célokat szolgálja – fogalmazott.

Süli János polgármester erről részletesebben is szólt. Azt mondta, a város forgalmas útjainak, köztereinek felújítására, az egészségügyi ellátás fejlesztésére és a Paks II. beruházás kapcsán tervezett beruházásokhoz szükséges területvásárlásokra fordítják a pénzt.

A megállapodás tartalmáról azt mondta: rögzítették az adó alapjául szolgáló létesítmény értékét figyelembe véve a módosított üzemidőt csakúgy, mint az amortizációt, így a számítási alap meghatározott képlet szerint csökkenő tendenciát mutat.

A megállapodás eredményeként az építményadó mértékét jövő évtől 3,6-ről 2,2%-ra csökkentik. Visszamenőleg nem lehet módosítani, de megkeresik a módját, hogy kompenzálják azokat a helyi vállalkozásokat, amelyeket az átmeneti emelés miatt hátrány ért – húzta alá.

A megállapodást az atomerőmű részéről Csiba Péter az igazgatóság elnöke és Hamvas István vezérigazgató, a város részéről Süli János polgármester és dr. Blazsek Balázs címzetes főjegyző írta alá.