Tour de Hongrie: Paksról indul a harmadik szakasz június 30-án

Korábban Dunakömlődöt már érintette, idén viszont paksi állomása is lesz a Tour de Hongrie kerékpáros körversenynek. A legnagyobb magyar kerékpárverseny majd’ százéves múltra tekint vissza, ám mivel hosszabb kihagyások is voltak, idén 39. alkalommal rendezik meg. Paks sikeres pályázata nyomán az egyik rajthelyszín lesz, így látványos esemény tanúi lehetnek a paksiak – hangzott el a szervezők sajtótájékoztatóján.

A június 27-i szombathelyi prológ után öt szakaszt tesznek meg a versenyzők. Ezek nem összefüggőek, a cél- és rajtállomások között négy keréken utaznak majd a sportolók is, a bringák is. A Keszthely-Zalaegerszeg, Velence-Siófok, Paks-Cegléd, Karcag-Miskolc, végül a Jászberény-Budapest szakasz összességében 750 km, a táv teljesítése során hat nap alatt tíz megyét érintenek a kerékpárosok.

Június 30-án Paksról, a Csengey Dénes Kulturális Központ parkolójából indul a harmadik szakasz, amelynek végállomása Cegléd. Népes lesz a mezőny: huszonkét csapat – köztük öt magyar team – több mint százharminc versenyzőjét várják. Eisenkrammer Károly, a Vuleta Sportiroda ügyvezetője külön felhívta a figyelmet az esélyesek között számontartott Lovassy Krisztiánra, aki az elmúlt két évben dobogón végzett. Krisztián luxembrugi színekben áll majd rajthoz. Eisenkrammer Károly azt mondta, igazi látványosság lesz a rajt, a depókat is úgy alakítják ki, hogy meg lehessen csodálni az értékes, profi kerékpárokat. Kerékpáros freestyle show és egy sor más érdekesség, látványosság kíséri majd a paksi eseményt.

A város, amely, mint Szabó Péter alpolgármester elmondta a sajtótájékoztatón, örömmel fogadja a rendezvényt, szintén készül programokkal. Ennek részleteiről Cselenkó Erika, a művelődési központ munkatársa beszélt. Gyerekeknek biciklis ügyességi versennyel, bemutatókkal készülnek, de a sport mellé egy kis gasztronómiát is csempésznek majd. Hozzátette, akkor már javában zajlanak a táborok, amelyek szervezőit értesítik és várják a gyerekeket a 10-13 óráig tartó kerékpáros programra.

Aki szeretne, közös kerékpározással hangolódhat a versenyre. A Magyar Kerékpárosklub Paks-Szekszárd Területi Szervezete ugyanis a Tour de Houngrie népszerűsítése céljából június 17-én túrát tart ugyanazon az útvonalon, amelyet két héttel később a versenyzők is megtesznek majd. Igaz nem Ceglédig, „csak” a dunaföldvárig mennek, hívta fel a figyelmet Vöröss Endre a szervezet titkára.

Június 30-án, pénteken 13 órakor indulnak a kerékpárosok a Csengeytől és a Kishegyi út, Újtemplom utca után a Tolnai és a Dózsa György úton haladnak. Komoly, hosszan tartó útlezárásra nem, de némi fennakadásra számítani kell majd a verseny útvonalán, bár – mint elhangzott – úgynevezett lassú rajttal indulnak és csak a város északi határától megy élesben a verseny.